-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Játékos kiállítás az alkotás öröméről, az összetartozás erejéről
Mesés kiállítás nyílik kedden a VMK Tolnai Utcai Tagkönyvtárában. A Hetedhét Mackó Klub alkotó tagjai műkedvelő kézművesek, akik évtizedes tapasztalataikat, türelmüket és szeretetüket öltögették minden mackóba.
Kezeik között az alkotások történetekké formálódtak, amelyeknek egy kedves fejezetét mutatják be kicsik és nagyok örömére.
A felhőtlen gyerekjátékot idéző alkotás hidat képezhet generációk között: felidézik a múlt kedves emlékeit, miközben mosolyt csalnak a gyerekek arcára is.

Ez a kiállítás az alkotás öröméről, az összetartozás erejéről és a soha el nem múló játékosságról szól. A tárlat a hónap végéig látható.
Ha kíváncsiak arra, miként áll össze egy barátságos tengeri hajó mackósága, hallgassák meg az ÖKK Podcast Tengerre, Mackók! című epizódját, majd látogassanak el a Tolnai Utcai Tagkönyvtárba!