-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Jankovich Ferenc költőre emlékeztek Székesfehérváron
Kevesen tudják, de Fehérvár szülötte a Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító, aki számára a zene is kiemelten fontos volt.
Az irodalomtörténeti konferencia elején egyperces néma főhajtással emlékeztek a tragikus hirtelenséggel elhunyt Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművészre.
Jankovich Ferenc életművét a versek mellett prózai alkotásainak gazdag sora – társadalmi és történelmi regények, háborús napló, memoár, népszerű irodalomtörténet és műfordításai – teszik teljessé. Az önéletrajzi művek sorába tartozik a Téli szivárvány című regénye, amely az első világháború sújtotta Székesfehérvár széles társadalmi pannóját festi az olvasó elé, az azt átélő gyermek szemével. Nevét utca őrzi Székesfehérváron, és a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárának épületén elhelyezett emléktáblájánál is minden esztendőben – november 29-i születésnapjához kapcsolódóan – megemlékeznek az irodalmárról.
Fontos, hogy miközben segítjük a kortárs alkotókat, nem szabad megfeledkeznünk az elődökről - mondta Lehrner Zsolt Fehérvár alpolgármestere az emlékülésen. „Székesfehérváron minden évben megemlékeznek Jankovich Ferencről emléktáblájánál, a Széna téri könyvtárnál, amit 1997. november 28-án, születésének kilencvenedik évfordulóján, Pomogáts Béla irodalomtörténész jelenlétében avattak fel. Jankovich Ferenc irodalmárként és az irodalmi élet szervezőjeként is fontos szerepet vállalt Fehérváron. Alapító tagja volt a Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társaságnak és szerkesztője a VÁR folyóiratnak.” Lehrner Zsolt köszönetet mondott a szervezőknek, hogy létrejöhetett a megemlékezés, mely a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Magyar Írószövetség, a Vörösmarty Könyvtár és a Vörösmarty Társaság közös rendezvénye, ehhez pedig házigazdaként örömmel csatlakozott a város önkormányzata is.
Az emlékülésen elsőként lánya, Jankovich Krisztina mesélt édesapjáról, és két lánytestvérével közösen megélt emlékeikről. Sebők Melinda irodalomtörténész, a Vörösmarty Társaság elnöke – Mester és tanítvány címmel – a szintén székesfehérvári kötődésű György Oszkárhoz fűződő irodalmi és emberi egymásra hatásokról tartott előadást. A megemlékező konferencián Bakonyi István irodalomtörténész, Váczi Márk történész és Pálfalvi András költő is előadást tartott Jankovich Ferencről.