-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
IV. Európai Art Mozi Nap október 13-án a Barátság Moziban
Több mint 4000 art moziterem működik a világban – mintegy 100 millió látogatónak ezek a mozik játszanak fontos szerepet a kulturális sokszínűség terjesztésében. A művészmozik lehetőséget teremtenek arra is, hogy felfedezzék és támogassák a fiatal tehetségeket Európában és azon túl. A nemzeti artmozi-csoportosulások hálózatából alakult CICAE, az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége 1955-ös alapítása óta jár közben a mozik és fesztiválok kulturális sokszínűsége és a különböző országokból származó fontos filmek forgalmazásának előmozdítása ügyében.
A CICAE és az Europa Cinemas által szervezett nemzetközi eseményhez idén Európa-szerte több mint 700 mozi csatlakozott, köztük az Art-Mozi Egyesület szinte teljes tagsága, 27 magyarországi művészmozi is. Ezen a napon a résztvevő mozik változatos programokkal, többek között fesztiváldíjas filmkülönlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget – a fehérvári mozi az Art-Mozi Egyesület által kiválasztott filmek közül hármat tűz műsorára.
Az eseményhez kapcsolódva másnap, október 14-én délelőtt a mozi középiskolásoknak szervez vetítéseket a FOMO - Megosztod és uralkodsz című magyar filmből, amely olyan lendülettel visz be a fiatalok mindennapjaiba – és éjszakáiba –, ahogy magyar filmtől még nem láthattuk.
A filmekről bővebben a www.baratsagmozi.hu honlapon lehet olvasni, jegyek a jegypénztárban és a mozi honlapján is válthatók.
IV. Európai Art Mozi Nap
2019. október 13., vasárnap, Barátság mozi
14.00 Mű szerző nélkül • feliratos német-olasz történelmi dráma, thriller, 169 perc, 2018
Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck
Díjak: Oscar-jelölés: Legjobb idegennyelvű film, Legjobb operatőr
Magyarországi bemutató: október 10. (Cirko Film)
17.00 The Specials / Hors Norme • feliratos francia filmdráma, 114 perc, 2019
Rendező: Olivier Nakache, Éric Toledano
Magyarországi bemutató: december 26. (ADS Service)
19.30 A legfehérebb nap • feliratos izlandi-dán dráma, 109 perc, 2019
Rendező: Hlynur Palmason
Díjak: Cannes-i Filmfesztivál, Rising Star Award
Magyarországi bemutató: október 31. (Cirko Film)