-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Ismeretterjesztő előadás Fehérvár és Fejér vármegye középkori történetéről
Székesfehérvár és a vármegye történetével kapcsolatos, eddig ismeretlen középkori forrásokat mutat be a Városi Levéltárban október 2-án, csütörtökön 17.00 órakor kezdődő tudományos ismeretterjesztő előadás.
2025.10.01. 12:20 |
„Kassai kincsek – Ismeretlen középkori források Székesfehérvár és Fejér vármegye történetéről” címmel hívnak minden érdeklődőt a Városi Levéltár és Kutatóintézetben 2025. október 2-án, csütörtökön 17.00 órakor kezdődő előadásra.
A tudományos ismeretterjesztő rendezvényen Péterfi Bence (ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet), Mikó Gábor (ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék, HUN-REN TKI Magyar Medievisztikai Kutatócsoport) és Ribi András (Városi Levéltár és Kutatóintézet) tart előadást Székesfehérvár és Fejér vármegye középkori történetéről a középkori forrásokra alapozva. A szervezők és az előadók minden történelemkedvelőt szeretettel várnak a Városi Levéltár és Kutatóintézetbe (Zichy liget 10.).