-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Irodalmi est és sörkóstolás lesz a Fejér Megyei Levéltárban szerdán
Augusztus 22-én, szerdán 16 órától folytatódik a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának nyári programsorozata az intézmény udvarán, ahol lesz felolvasás, beszélgetés és sörkóstolás. A vendég az új székesfehérvári sörfőzde, a „972” lesz. Szeretettel várják az érdeklődőket, a belépés ingyenes.
2018.08.21. 08:46 |
Az est vendégei Németh Gábor író, Katona Csaba sörtörténész és a székesfehérvári 972 sörfőzde munkatársai lesznek. Moderátor: Czinki Ferenc.
