-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Irányzatok és műfajok változatossága várja egész májusban a fehérváriakat
Hetedszer ünnepelhetik a kortárs művészet sokszínűségét a Székesfehérvárra látogatók a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. A rendezvény programjait Boldizs Kálmánné alpolgármester, Szűcs Erzsébet a Városi Képtár igazgatója, valamint a társszervezők ismertették a Városházán. Itt találja a Kortárs Művészeti Fesztivál programjait!
Az irányzatok és műfajok változatossága, a szellemi, művészeti alkotóműhelyek bemutatkozása, és a rendezvények sokszínű tárháza. Talán ezzel jellemzhető legjobban a Kortárs Művészeti Fesztivál, melyet immár hetedik alkalommal rendeznek meg Székesfehérváron. A program szerves részét képezi Székesfehérvár kulturális életének, erősíti fesztiválváros jellegét. Évről-évre színvonalasabb produkciókkal várják az érdeklődőket, és ma már elmondható: májusban nincs olyan nap, amikor ne lenne valamilyen esemény a fesztivál keretében.
„A rendezvény egy másik jellegzetessége, hogy ilyenkor nagyon sok fiatalt tudunk megmozgatni a nemes ügy érdekében, és évről-évre rengeteg új egyesület, szervezet kapcsolódik be a munkába, azért, hogy a fesztiválon mindenki jól érezhesse magát”- emelte ki Boldizs Kálmánné alpolgármester.
A fesztivált egyébként már nyolcadik alkalommal rendezték meg, hiszen volt egy „nulladik” évfolyam is. Az összehasonlításokból kiderül, mindenki számára fontos ez a program, és a városban működő intézmények, egyesületek, szervezetek összeállnak a programtervezett elkészítésére, illetve a fesztivál megrendezésére- hangsúlyozta Szűcs Erzsébet, a rendezvény megálmodója, a fesztivál koordinátora.
Az első fesztivál megszervezésében 8 szervezet vett részt, mára ez már 24-re bővült. A paletta is bővült, a hagyományos programok mellett számos újdonság várja majd az érdeklődőket. Folytatva a tavaly megkezdett hagyományokat, idén is lesz Fesztiváludvar, melynek azonban a helyszíne megváltozott. A látogatókat ebben az évben a Kossuth utcai Udvarház üzletközpontba várják. Itt színvonalas jazz-zenekarok lépnek fel, elsősorban fehérvári zenészek közreműködésével, valamint irodalmi lapbemutató és felolvasóest is szerepel a programok közt.
A Fő utcán a korábbi években képző- és iparművészek által készített nagyméretű egyedi zászlók kiállítása lesz látható május 4.-től.
A Bőrgyár Kulturális Egyesület szervezésében, pedig második alkalommal kerül megrendezésre az a képzőművészeti akció, melyen művészek illetve alkotócsoportok fűnyírókkal készítik el nagyméretű alkotásaikat az Alsóvárosi-réteken. A fűbe nyírt képekről légifelvétel készül, melyeket a VIII. Bőrgyári Capriccio keretein belül mutatnak majd be a Bőrgyárban, ahol május 12.-én az eddigiekhez hasonló, izgalmas programokkal várják majd a fesztivállátogatókat.
Természetesen idén is lesz Jam-Bory-Vár, azaz összművészeti program kavalkád az Öreghegyen, bábelőadással, koncertekkel, performansszal és tűztánccal. A rendezvény egyik nagyágyúja pedig, a Korai Öröm fellépése lesz a vár Százoszlopos udvarában.
Idén igazi különlegességként Csípjük nyakon az időt! – címmel családi foglalkoztató füzettel, kicsik és nagyok számára egyaránt izgalmas kalandprogrammal is készültek a szervezők. A Középfül fesztivál szintén debütáló program a székesfehérvári rendezvényen. A budapesti Nagy Fül Fesztivál nyomvonalán elindulva, igazi csemegékkel várják a nagyérdeműt. Bemutatkozik Marko Brecelj (Szlovénia), Vialka Marching Band (Kanada/Franciaország), a Tudósok (Magyarország), és Austrofed (Ausztria).
A szervezők a filmek kedvelőire is gondoltak, két helyszínen a várják majd az érdeklődőket. Emellett pedig számos kiállításnak, bemutatónak ad otthont a fesztivál.
Természetesen ezek csak néhányak a május 5.-e és 21.-e között zajló VII. Kortárs Művészeti Fesztivál programjai közül. További részletekről, napi programlebontásról a www.kortarsfesztival.hu honlapról tájékozódhatnak.