-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Ingyenesen vetítik a Sorstalanságot a diákoknak Székesfehérváron is
Február 17-ig lehet jelentkezni a szekesfehervar@sulinet.hu villámposta címen a Sorstalanság ingyenes vetítésére. A vetítésekre érvényes diákigazolvánnyal rendelkező tanulók egyénileg jelentkezhetnek a fenti e-mail címen legkésőbb február 17-ig. A levélben adja meg minden tanuló a saját és az iskolája nevét! A vetítést beszélgetés követi, melynek vendége a film rendezője, Koltai Lajos. Mivel a helyek száma korlátozott a jelentkezők közül sorsolással választják ki a meghívottakat. Minden szerencsés jelentkező 2 db jegyet kap!
A SORSTALANSÁG ingyenes diákvetítései:
Február 23-án Székesfehérváron a Cinema Cityben moziban,
Február 24-én Pécsett a Cinema Cityben,
Február 25-én Győrött a Cinema Cityben,
Február 28-án Miskolcon a Hollywood Multiplexben,
Március 1-jén Debrecenben az Apolló moziban
A vetítéseket beszélgetés követi, melynek vendége a film rendezője, Koltai Lajos. A vetítésekre érvényes diákigazolvánnyal rendelkező tanulók egyénileg jelentkezhetnek a megadott e-mail címeken legkésőbb február 17-ig. Mivel a helyek száma korlátozott a jelentkezők közül sorsolással választjuk ki a meghívottakat. Minden szerencsés jelentkező 2 db jegyet kap!
A sorsolás időpontja: február 18. A nyerteseket e-mailben értesítik. A vetítés csak diákigazolvánnyal látogatható!