-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Ingyenes busz körjáratot indítanak az István, a király előadásra
A Fehérvár FC Kft. az Alba Volán Zrt.-vel együttműködve ingyenes buszjáratokat indít a Társulat István, a király c. előadásának mindkét napján az előadás előtt és azt követően is. A buszjáratok a Csapó utcai forgalmi irodától, illetve a Fehérvár Áruház – József Attila utcai megállóból indulnak 19 órakor és azt követően folyamatosan, de minimum fél óránként szállítják az előadásra érkező nézőket. Az előadás után 23.15-kor indulnak vissza a Csapó utca, illetve a Fehérvár Áruház irányába.
2008.07.23. 15:05 |

A korlátozott parkolási lehetőségek miatt kérjük, akik tehetik, vegyék igénybe az ingyenes buszjáratokat.
A korlátozott parkolási lehetőségek miatt kérjük, akik tehetik, vegyék igénybe az ingyenes buszjáratokat.