-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Íjászverseny lesz Gorsiumban szombaton - pünkösdkor is nyitva tart a régészeti park
A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei szombaton a megszokott rend szerint lesznek nyitva, vasárnap és hétfőn viszont zárva tartanak, egyedül a Gorsium Régészeti Park lesz nyitva, ahol szombaton íjászversenyt is rendeznek.
2025.06.05. 11:09 |
A pünkösdi hosszú hétvége szombatján a megszokott rend szerint tartanak nyitva a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei, vasárnap és hétfőn viszont az összes kiállítóhely zárva lesz, kivéve a Gorsium Régészi Parkot, ahová mindhárom napon várják a látogatókat.
Gorsiumban egyébként különleges íjászversenyt is rendeznek: az örömíjászokat és a versenyzőket is várják a Régészeti Parkba, ahol 9.30 órakor kezdődik a Seuso nyomában elnevezésű íjászverseny. A nézők számára is érdekes, izgalmas távcéllövő és örömíjász verseny a Honvéd Szondi SE szervezésében valósul meg.