-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
III. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivál helyi és hazai kórusokkal
A Vox Mirabilis Kamarakórus és a Szent István Művelődési Ház a Szakrális Művészeti Hetek nyitórendezvényeként, idén már harmadik alkalommal rendezte meg a Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivált, ahol helyi és hazai kórusok léptek színpadra.
2013.09.18. 06:36 |
A Vox Mirabilis Kamarakórus és a Szent István Művelődési Ház a Szakrális Művészeti Hetek nyitórendezvényeként, idén már harmadik alkalommal rendezte meg a Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivált, ahol helyi és hazai kórusok léptek színpadra. A rendezvény fővédnökei Spányi Antal megyéspüspök és Miklósa Erika, Kossuth-és Liszt-díjas operaénekes voltak.
Igazi csemegét ígért a komolyzene kedvelőinek a hangverseny, amelyen az Aula Kórus (Budapest), a Bástya Kamarakórus (Székesfehérvár), a Clara Voce (Polgárdi), a Mezőfalvi Nőikar , valamint a házigazda, a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus lépett színpadra. A fesztiválon a bemutatkozó kamarakórusok egyházi és világi művekkel készültek. Az idén először tartottak „Kórusműhelyt”, ahol Tóth Árpád a kórusimprovizáció rejtelmeibe vezette be az énekeseket. „ A kórusimprovizáció egy olyan eszköz, amellyel közelebb lehet hozni a mai emberekhez a kóruséneklést, mind hallgatóként, mind részvevőként, hiszen az énekes egyéni döntéseket hozhat, részt vehet a zenei folyamatban” - mondta Tóth Árpád, aki Magyarországon elsőként honosította meg ezt a műfajt. A közönség soraiban nem csak székesfehérvári zenekedvelők, hanem a megyéből érkező vendégek is élvezték a kórusok színvonalas műsorát. A 2013-as Szent István Emlékév alkalmából alapított Vox Mirabilis Vándordíjat először indították útjára, amelyet a legjobban szereplő kórus kap és birtokol egy évig.
A szakemberekből álló zsűri tagjai (Miklósa Erika, Tóth Árpád és Borbás Károly) és a kórusvezetők is szavaztak a legjobb kórusra. 2013-ban a budapesti AULA Kórus kapta a legtöbb szavazatot, akik nagy lelkesedéssel és kitörő örömmel fogadták el a vándordíjat.