-
Emlékezzünk együtt Kovács Jenő órásmesterre!
Kovács Jenőre emlékezhetünk november 8-án, halálának tizedik évfordulóján. Ezen a vasárnapon egész nap ingyenesen látogatható az Óramúzeum, délután 17.45-kor pedig az Órajátéknál várnak mindenkit, ünnepi köszöntőkkel és közös gyertyagyújtással.
2026.11.03. -
Bobory, Balajthy, Stockinger - 3x80 ünnep a Vörösmarty Társaságnál
A székesfehérvári kulturális élet jeles személyiségeit ünnepli november 5-én a Vörösmarty Társaság. A kerek évfordulósokat, Bobory Zoltán előadóművészt, költőt, Balajthy Ferenc költőt és Stockinger József nyomdászt, exlibris-gyűjtőt 80. születésnapjuk alkalmából dallal, verssel köszöntik csütörtökön 17 órától a Társaság Kossuth utcai termében.
2026.11.03. -
1956 után hetven évvel az ember
A Fehérvár Televízió szervezésében nem mindennapos pódiumbeszélgetést tartottunk az 1956-os forradalmárral, Keszei Imrével. A meghirdetett programban szerepelt Lázár Ádám újságíró, az egykori Szabad Európa Rádió és a BBC tudósítója, akit pár nappal ezelőtt megműtöttek, így nem tudott eljönni.
2026.11.03. -
Gyertyafényes ünnepeink
A fény, mint ősi szimbólum jelenik meg a legjelentősebb szakrális események, az emberi élet fordulópontjainak ábrázolásával a Gyertyafényes ünnepeink című tárlaton a Szent Korona Galériában.
2026.11.03.
Így alakul a nyitva-zárva tartás a múzeumi kiállítóhelyeken és a könyvtárakban a hosszú hétvégén
A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeinek többsége csak szombaton tart nyitva a hosszú hétvégén, a Gorsium Régészeti Parkban azonban minden nap várják a látogatókat. A Vörösmarty Mihály Könyvtár részlegei és tagkönyvtárai péntektől hétfőig zárva lesznek, majd keddtől fogadják újra az olvasókat.
2024.03.27. 09:55 |
A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei az alábbi nyitvatartás szerint működnek a húsvéti, ünnepi hétvégén:
Gorsium Régészeti Park kültéri rész, Tác, 8121
Március 29. péntek: 10:00 – 18:00
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: 10:00 – 18:00
Április 1. hétfő: 10:00 - 18:00
Hetedhét Játékmúzeum - Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Csók István Képtár - Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont - Székesfehérvár, Várkörút 32.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Fekete Sas Patikamúzeum - Székesfehérvár, Fő utca 5.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Városi Képtár Deák Gyűjtemény - Székesfehérvár, Oskola utca 10.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Új Magyar Képtár - Székesfehérvár, Megyeház utca 17.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
A Vörösmarty Mihály Könyvtár minden részlege és tagkönyvtára március 29-től, péntektől április 1-jéig, hétfőig zárva lesz. Az intézmények április 2-től, keddtől a megszokott nyitvatartás szerint várják a látogatókat.
Gorsium Régészeti Park kültéri rész, Tác, 8121
Március 29. péntek: 10:00 – 18:00
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: 10:00 – 18:00
Április 1. hétfő: 10:00 - 18:00
Hetedhét Játékmúzeum - Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Csók István Képtár - Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont - Székesfehérvár, Várkörút 32.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Fekete Sas Patikamúzeum - Székesfehérvár, Fő utca 5.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Városi Képtár Deák Gyűjtemény - Székesfehérvár, Oskola utca 10.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
Új Magyar Képtár - Székesfehérvár, Megyeház utca 17.
Március 29. péntek: Zárva
Március 30. szombat: 10:00 – 18:00
Március 31. vasárnap: Zárva
Április 1. hétfő: Zárva
A Vörösmarty Mihály Könyvtár minden részlege és tagkönyvtára március 29-től, péntektől április 1-jéig, hétfőig zárva lesz. Az intézmények április 2-től, keddtől a megszokott nyitvatartás szerint várják a látogatókat.