-
Elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója. A Kossuth-díjas művész idén februárban töltötte be 79. életévét. Többször játszott az elmúlt években is Székesfehérváron és a városban kezdte a gimnáziumi tanulmányit is.
2026.04.27. -
Tánc világnapja a színházban
A tánc világnapjához kapcsolódóan idén is nagyszabású gálával készült az Alba Regia Táncegyüttes. A Vörösmarty Színházban vasárnap este a Mozdulatlan legendák című előadást láthatta a közönség. A ma esti ráadásműsorra korlátozott számban még lehet jegyet váltani.
2026.04.27. -
Mozdulatlan legendák
Különleges műsorral készült az Alba Regia Táncegyüttes tánc világnapjára. A Mozdulatlan legendák című előadás Székesfehérvár történetét mutatta be hat korszakon és hat híres köztéri szobron keresztül.
2026.04.27. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24.
Igazgató-jelölteket hallgatott meg a színház közalkalmazotti köre
A Vörösmarty Színház igazgatói posztjára jelentkezett pályázókat hallgatott meg az intézmény közalkalmazotti köre, szerdán délelőtt. A pályázati határidőig Buch Tibor színész, Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Harsányi Gábor, Kiss László és Kuna Károly színész, Pesty Nagy Kati rendező, Szabó Károly, a Vörösmarty Színház operatív igazgatója, Szűcs Gábor, a teátrum korábbi művészeti vezetője, valamint Teklesz Zsuzsanna dramaturg pályázott.
2012.01.11. 12:42 |
Szerdán délelőtt a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára jelentkezett pályázók meghallgatását tartotta az intézmény közalkalmazotti köre. A pályázati határidőig Buch Tibor színész, Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Harsányi Gábor, Kiss László és Kuna Károly színész, Pesty Nagy Kati rendező, Szabó Károly, a Vörösmarty Színház operatív igazgatója, Szűcs Gábor, a teátrum korábbi művészeti vezetője, valamint Teklesz Zsuzsanna dramaturg pályázott.
A stúdiószínpadon 20-20 perc állt a jelöltek rendelkezésére, hogy bemutassák pályázataik legfontosabb elemeit és beszéljenek jövőbeli terveikről, elképzeléseikről. Érvényes és eredményes pályázat esetén a megválasztott új igazgató 2012. februárjától vezeti majd a színházat.
Frigyesi András szerint a jelenlegi társulatban megvan a lehetőség az előrelépésre. Szeretné az európai vérkeringésbe bevonni a fehérvári színházat, elsősorban német nyelvterületen lát lehetőséget arra, hogy vendégprodukciókkal szerepeljen a Vörösmarty Színház. A délelőtti meghallgatáson egy fontos bejelentés született: Buch Tibor és Pesty Nagy Kati között „pályázati szövetség” jött létre. Buch Tibor visszalépett és már nem szerepel az igazgató-jelöltek között.
Kiss László ember és színészcentrikus színházat képzel el. „Aki itt marad, annak lesz munkája, élvezni fogja és anyagilag is meg lesz becsülve.” - ígérte az intézmény közalkalmazottainak.
Kuna Károly arról beszélt, hogy szemléletváltozás kell a színház irányításában. Véleménye szerint egy színház igazgatójának nem szabad játsszania, sem rendeznie, mert más feladatai vannak. Fontosnak tartja azt is, hogy a márciusi szerződtetéskor a színészek pontosan tudják, hogy milyen feladatik lesznek az elkövetkezendő egy évben.