Időseket fosztogató csalókat fogtak el a székesfehérvári rendőrök

A nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik a könnyű pénzszerzés reményében idős székesfehérvári embereket tévesztettek meg, illetve próbáltak megtéveszteni.
2020.06.26. 08:50 |
Időseket fosztogató csalókat fogtak el a székesfehérvári rendőrök

Idén januárban egy 82 éves székesfehérvári férfi kapott hívást vezetékes telefonján, otthonában egy ismeretlen férfitől, aki a fiának adta ki magát – olvasható a rendőrség honlapján

A beszélgetés során a hívó azt állította, hogy balesetet okozott, és azonnali, 800.000 forint készpénzre van szüksége a kár rendezéséhez. Elmondta azt is, hogy hamarosan ismerősét küldi a pénzért. Az idős férfi összeszedte megtakarított pénzét, majd a lakása előtt átadta a kért összeget a számára ismeretlen férfinak. Ezek után az elkövető még ugyanazon a napon másik három idős székesfehérvári személytől is próbált hasonló módon és hivatkozással pénzt kicsalni, de azokban az esetekben pénzátadás nem történt.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett, valamint csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A nyomozók a rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársaival együtt június 24-én, összehangolt akcióban, a feltételezett elkövetők lakcímein ellenőrzést tartottak, és elfogták a 33 éves tokodi férfit, valamint a 46 éves esztergomi társát. A rendőrök lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt autót és mobiltelefont is.

A nyomozók H. Jánost és N. Attilát őrizetbe vették és gyanusítottként hallgatták ki csalás bűntett és csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.