Idős emberektől lopott - kifosztás miatt került őrizetbe a gyanúsított

Idős embereket szemelt ki áldozatául az a 33 éves, hatóság elől menekülő férfi, akit a székesfehérvári rendőrök és közterület felügyelők rövid időn belül elfogtak. A térfigyelő kamerák felvételei is segítették egy többrendbeli kifosztással gyanúsított férfi elfogását Székesfehérváron. Ez az eset is rávilágított arra, hogy mennyire szükségesek és hasznosak a Fórum téren és környékén kihelyezett kamerák.
2023.05.05. 10:24 |
Idős emberektől lopott - kifosztás miatt került őrizetbe a gyanúsított

Székesfehérváron, a Mancz János utca egyik társasházában egy idős asszonyt támadtak meg 2023. április 12-én délután. Az akkor ismeretlen elkövető az áldozat kezéből kikapta a táskáját a benne lévő pénztárcával és készpénzzel együtt, majd elmenekült. Később a tárcát megtalálták, üresen.

A Fórum téri ABC épületén régóta működik egy térfigyelő kamera a vendéglátóegységek irányába. Emellett egy hete, az épület másik sarkán üzembe helyeztek egy új készüléket is, amely a dohánybolt és a lakótelep felé eső területről készít felvételeket.

Nem sokkal később újabb bejelentés érkezett a rendőrségre, mely szerint Székesfehérváron, a Fórum téren található üzletben egy bevásárlókocsira helyezett táskából loptak el pénztárcát. 2023. április 14-i és 17-i bejelentések szerint pedig egy Rákóczi úti bevásárló központban hajtottak végre hasonló módon lopást.

A nyomozók valamennyi bejelentésre azonnal reagáltak, a helyszíni szemlék és adatgyűjtések során a lehetséges bizonyítékokat beszerezték, valamint tanúként hallgatták ki a releváns információkkal rendelkező embereket. A beszerzett adatok, a közterületi kamerafelvételek elemzése és értékelése a Székesfehérvári Közterület-felügyelet hathatós segítségének és közreműködésének is köszönhetően gyors eredményt hozott.

A rendőrök rövid időn belül kiderítették, hogy a bűncselekményeket J. József követhette el.

Őt a hatóság előtt ismert valamennyi lakcímén keresték, de nem volt fellelhető, ezért elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. Az ismeretlen helyen tartózkodó férfit a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai a vármegyeszékhely közterületein is keresték, egészen addig, míg 2023. május 3-án egy Lövölde utcai lépcsőháznál az előlük elmenekülni próbáló férfit ellenőrzés alá nem vonták.

Tavaly képviselői kérésre a volt Mancz-presszó mellé telepítettek egy kamerát, korábban pedig egy napelemes, fix készüléket szereltek fel a Fórum téri ABC mögötti területre, a focipálya mellé. Ezen készülékek felvételeit a Közterület-felügyelet rendszerébe becsatlakoztatták, így a történések élőben, folyamatosan követhetőek. A Mancz-presszóhoz közeli játszótérnél szintén egy napelemes, fix kamerát szereltek fel. A fix készülékek széles látószögben képesek a terület megfigyelésére és felvételek készítésére.

A közbiztonság javítása és a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében tovább bővítik a környék térfigyelő rendszerét. Nyárig újabb kamerát szerelnek fel a Szekfű Gyulai utca orvosi rendelő épületére, a lakótelep és a központi parkoló irányába.

Kék hírek

  1. Tűzoltók a ládaderbin

    Saját tervezésű és készítésű, hajtómotor nélküli „tűzoltóautóval” állnak rajthoz a székesfehérvári tűzoltók vasárnap a fővárosi ládaderbin. A csapat pályázatát számos jelentkező közül választották ki, így a sikeres selejtező után azonnal munkához láttak.

    2026.09.21.
  2. Közeleg a fűtési szezon

    Begyújtás után tűz keletkezett egy családi ház pincéjében szeptember 20-án este Székesfehérváron. A kazánhelyiségben mintegy öt négyzetméteren tűzifa és a berendezés égett. A lángokat a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói légzőkészülékben, vízsugárral elfojtották. A kiérkezésük előtt a lakók egy propánbutángáz-palackot kivittek. A tűzben senki sem sérült meg.

    2026.09.21.
  3. Gyászol Fejér vármegye rendőrsége

    Hosszú, méltósággal viselt betegség után, 2026. szeptember 7-én, életének 61. évében elhunyt Kovács Zsolt rendőr ezredes, a Székesfehérvári majd a Gárdonyi Rendőrkapitányság korábbi vezetője - tájékoztatott a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

    2026.09.08.
  4. Unokázós csalások

    Az utóbbi időben ismét több idős ember vált az úgynevezett unokázós csalók célpontjává. A forgatókönyv hasonló: az elkövető telefonon jelentkezik, és a sértett gyermekének, unokájának, esetleg rendőrnek vagy ügyvédnek adja ki magát. Megrázó történettel és sürgetéssel próbálja rávenni, hogy pénzt vagy értéket adjon át. A legfontosabb: ne hagyja, hogy a pánik döntsön Ön helyett - írja a rendpőrség közleményében.

    2026.09.03.