-
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Kortárs Fesztivál 2024.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
Idén is mesekönyveket kaptak az elsősök és a nagycsoportosok a várostól
Nagycsoportos óvodások és első osztályos kisiskolások vehettek át egy-egy mese-, illetve képeskönyvet Székesfehérvár polgármesterétől, valamint Ocskay Zsuzsanna szerzőtől a Városház téri Adventi színpadon. Az esemény előtt és után, a pódiumot - az elmúlt hetek hétköznapjaihoz hasonlóan - ma délelőtt is a gyerekek vették birtokba. Egy iskolás és három óvodás csoport adott karácsonyi műsort szeretteiknek, valamint a Belvárosban sétálóknak.
2015.12.15. 11:28 |
Nagycsoportos óvodások és első osztályos kisiskolások vehettek át egy-egy mese-, illetve képeskönyvet Székesfehérvár polgármesterétől, valamint Ocskay Zsuzsanna szerzőtől a Városház téri Adventi színpadon. Az esemény előtt és után, a pódiumot - az elmúlt hetek hétköznapjaihoz hasonlóan - ma délelőtt is a gyerekek vették birtokba. Egy iskolás és három óvodás csoport adott karácsonyi műsort szeretteiknek, valamint a Belvárosban sétálóknak.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
A könyvek átvétele előtt a Talentum Református Általános Iskola harmadik osztályosai, míg utána a Felsővárosi Óvoda Cica csoportja, a Hosszúsétatéri Óvoda 3. számú csoportja, valamint a Hosszúsétatéri Óvoda 4. számú csoportja adott karácsonyváró műsort.
Az elkövetkező napokban több mint 2600 kisgyermek veszi kézbe azokat a könyveket, melyek egy részét ma délelőtt az Adventi színpadon személyesen adta át dr. Cser-Palkovics András polgármester és Ocskay Zsuzsanna, az egyik könyv szerzője az óvodásoknak, valamint a kisiskolásoknak. Az írónő Lujzi karácsonya című mesekönyve valamennyi székesfehérvári nagycsoportos óvodáshoz, míg Zágoni Balázs – Laczkó Gábor szerzőpáros Kincses Képeskönyv című kötete valamennyi székesfehérvári általános iskola első osztályosához el fog jutni, beleértve az önkormányzati intézményeken túl, az egyházi és az alapítványi óvodákba, iskolákba járó gyermekeket is.
A színesen illusztrált mese-, illetve képeskönyvek átadása előtt Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Miután az általa feltett kérdésre a jelenlévő kisgyermekek egyöntetűen kiabálva válaszolták, hogy várják a karácsonyt, elmondta, hogy ehhez hozzátartozik az is, hogy egymást megajándékozzuk. Így a város is készült óvodásoknak és kisiskolásoknak egyaránt egy kis ajándékkal. Mint azt elmondta, az első osztályosoknak kicsit komolyabb könyvet szántak, a város történelméről, míg az óvodásoknak Ocskay Zsuzsanna mesekönyv-sorozatának egyik kötetét. Ahogy a beszéd során kiderült, maga az írónő volt az, aki korábban megkereste a várost azzal az ötlettel, hogy a gyerekeknek szánt ajándék lehetne az ő könyve, amit a kicsik nevében meg is köszönt a szerzőnek a polgármester. Majd az ovisoknak és a kisiskolásoknak nagyon szép Jézuska-várást kívánt Adventben, illetve nagyon áldott, boldog karácsonyt mind a gyermekeknek, mind családjaiknak, mind a tanítónőknek, mind az óvónőknek.
Ezt követően Ocskay Zsuzsanna kapott szót. Először a polgármesternek és az önkormányzatnak köszönte meg a lehetőséget, hogy idén már harmadik alkalommal kerülhetnek el meséi a kisóvodásokhoz. Majd a gyerekekhez szólva elmondta, bízik abban, hogy az adventi időszakban és a téli szünetben az ipadek, a tabletek és az okos telefonok helyett, előkerülnek újra a mesekönyvek, a társasjátékok, és nagyon sok örömteli percet tudnak együtt tölteni a gyerekek a családdal.
A Kincses Képeskönyv Székesfehérvár múltját mutatja be érdekességeken keresztül a kisdiákok számára. Míg a Lujzi karácsonya annak a sorozatnak a harmadik kötete, amit Ocskay Zsuzsanna elsőszülött gyermekével, Bendegúzzal keltett életre. A történetek főszereplője Béci és Lujzi, akik általában csínytevéseket hajtanak végre, nem hallgatva szüleik jó tanácsaira. A tanulságos kis mesék a gyermekek hétköznapi élményeit segítik feldolgozni. A történelmi könyv illusztrációit Jánosi Adrienn készítette, míg a Lujzi meséjét Antal Zsanett.