Idén is meghirdette a MÁV Fotókör az „Alba Regia” Fotópályázatot

Idén is meghirdette a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár és a MÁV Fotókör az „Alba Regia” Fotópályázatot. A kiírás szerint a pályázaton bárki részt vehet Székesfehérvárról és a város életéről készült képekkel, illetve szabadon választott témában készült fotóval.
2026.07.01. 19:43 |
Idén is meghirdette a MÁV Fotókör az „Alba Regia” Fotópályázatot

Az alkotásokat július 1. és augusztus 19. között várják. Az eredményhirdetés a zsűrizett alkotásokból nyíló kiállításon lesz október 17-én, szombaton 15 órától.

A hagyományokhoz hűen, idén is közösen hirdette meg az „Alba Regia” Fotópályázatot a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a MÁV Fotókör. A kiírás szerint a pályázat nyilvános, azon bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A pályázatra olyan képeket várnak, amelyek korábbi Alba Regia pályázatokon nem voltak kiállítva, valamint más fotópályázaton nem voltak díjazva. Mesterséges intelligenciával előállított fotókkal nem lehet pályázni.  A pályázónak garantálnia kell, hogy a beküldött fotók felett teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal rendelkezik, s ha szükséges, a felmerülő kétségek esetén ezt igazolni is tudja.

Kettő, SZÉKESFEHÉRVÁR – Alba Regia (a város életét, épített örökségét, nevezetességeit, prominens személyeket bemutató képek), illetve SZABADON VÁLASZTOTT kategóriában maximum 3-3 kép küldhető be, amelyek színes, illetve fekete-fehér fotók egyaránt lehetnek. A pályázati képek digitálisan, jpg formátumban, RGB színmódban, hosszabbik oldal 1920 pixel, maximum 2MB méretben küldhetők be e-mailben augusztus 19-ig.

A beérkezett alkotásokat a háromtagú zsűri, Balogné Dr. Kovács Matild fotóművész, Hipságh Gyöngyi fotóművész és Roll Péter fotóművész, fotográfus bírálja el, majd a hivatalos eredményhirdetésre a képekből nyíló kiállításon kerül sor október 17-én, szombaton 15 órakor a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtárban.

A pályázat részletes kiírása megtalálható a művelődési ház honlapján, illetve további információ kérhető a Fotókör vezetőjétől, Marton Ágotától a +36 70 402 07 10 telefonszámon.