-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Idén is lesz Zsákbacserép a Pelikán Galériában
Ötödik alkalommal rendezi meg a Székesfehérvári Művészek Társasága azt a karácsonyváró rendezvényét, amelynek vendégei egyedi kerámiák tulajdonosai lehetnek. A játék lényege, hogy a Társaság tagjai és meghívott művészek: festők, grafikusok, szobrászok és textiltervezők díszítenek, festenek előre elkészített kerámiákat, amelyeket vidám árverés során lehet megszerezni.
2018.12.14. 11:58 |
Részletek a Székesfehérvári Művészek Társaságának a honlapján!
December 15-én, szombaton délután ismét Zsákbacserép a Pelikán Galériában (Kossuth utca 15.) A tárgyak megtekinthetők 14 órától, a licit 15 órakor kezdődik. A program házigazdája Korompai Péter keramikus lesz. A program látogatása ingyenes, a játékban való részvételhez szükséges kuponok ára 3.000,- Ft.