-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Idén is kedvezményesen válthatnak jegyet a FEZEN-re a környéken lakók
Idén is kedvezményesen válthatnak jegyet a FEZEN-re a fesztivál helyszínének környékén lakók.
A korábbi évekhez hasonlóan, a zajterheléssel leginkább érintett utcák, vagyis a Mártírok útja, a Fűtőház, az Ifjúság, a Dobó, a Kinizsi, a Gyár, a Zrínyi és a Toldi utcák lakói elővételben vásárolhatják meg kedvezményes jegyüket, illetve bérletüket a Petőfi Kultúrtanszéken működő jegyirodában július 1. és 22. között. Egy lakó egy kedvezményes bérletre vagy egy, a választott napra érvényes napijegyre jogosult. A vásárláskor lakcímkártyával és személyi igazolvánnyal kell igazolnia a jogosultságát.
A FEZEN Fesztivál idén július 31-e és augusztus 3-a között lesz a megszokott helyszínen, a Takarodó út és az Új Váralja sor találkozásánál.
A régió legnagyobb zenei fesztiváljára érkezik a Scooter, az Avantasia, ATB, Majka, a Valmar, Dzsúdló, a Sodom, a KK's Priest, a Cradle of Filth, a Tankcsapda, a Road és még számos külföldi és hazai kedvenc. A fellépők naponkénti listája, a pontos jegyárak és minden egyéb hasznos információ elérhető a fesztivál honlapján.