-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Idő előtt vetettek véget a KONA záróbulijának
Az Anima Sound System-nek a harmadik szám után abba kellett hagynia a zenélést, mert a környéken lakók nem bírták cérnával a "hangzavart". Bár a KONA hivatalosan bejelentett esemény, melyet minden évben megrendeznek, a rendőrség lakossági bejelentés alapján beszüntette a rendezvényt.
Kellemes piknik és zene
A délelőtt családias hangulatban zajlott a Kodolányi Főiskola udvarán. A hallgatók piknikezhettek, illetve zsűrizhették a halászlé főző verseny munkáit. Akik kultúrára vágytak, azok is megtalálhatták a maguknak való időtöltést.
Az angol tanszéken az oktatók szakmai délelőttre várták a főiskolásokat, a nagyelőadóban pedig levetítették a filmpályázatra beérkezett pályaműveket. A délutáni órákban kötetlen piknik és beszélgetés vette kezdetét. A záró estre két koncertet hirdettek meg a nagyszínpadra. A Paradicsom együttes koncertje vidám hangulatban le is zajlott. A fiuk magyar örökzöldekkel teremtettek nagyszerű hangulatot a párás délutánon. A koncert alatt felcsendült az Embertelen dal, valamint a KFT együttes slágere: a Balatoni Nyár is.
A Paradicsomot követően került sor az est fénypontjaként beharangozott koncertre, melyet a magyar zeneipar egyik – mostanában - legnevesebb zenekara, az Anima Sound System adott volna. A hallgatók óriási várakozással fogadták Német Juciékat, de ők csak három Drumm and Bass dalt tudtak lejátszani, mivel a harmadik szám végén hirtelen megszakadt a zene. Ekkor a szervezők léptek a színpadra és közölték, hogy a bulinak mára vége; a rendőrség, lakossági bejelentés alapján, beszüntette a rendezvényt. A zenészek először arra buzdították a tömeget, hogy egy füttykoncerttel köszönje meg a környék „múmiáinak”, hogy félbeszakadt a koncert.
A tömeg nagy része hallgatott is a felkérésre, mert azt hitték, hogy ez is a show-hoz tartozik. Nem sokkal később mindez káromkodássá változott át, amint a nézőkben kezdett tudatosulni, hogy ez nem tréfa.
Az egyetlen dolog, ami valószínűleg megmentette a rendezvényt, hogy az alkoholos állapot ellenére tudatosult a hallgatókban, hogy ők mégis csak leendő diplomások. Így kisebb morgolódás és zajongás mellett átvonultak a város leg - leg klubjába, ahol ingyen várták a Kodolányis hallgatókat. A kiérkező rendőrök a hangerő miatti lakossági bejelentés alapján véget vetettek a rendezvénynek.