-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Huszadik alkalommal találkoznak a határon túli magyar írók és költők Székesfehérváron
Vasárnap kezdődik A Határon Túli Magyar Irodalom Napjai programsorozata: „Jóváhagyott végzet? – Trianonba zárva” alcímmel, az emlékévhez kapcsolódva.
„Amit a határon túli magyar írók, költők - barátaink - vállalnak a magyar irodalom ügyében és védelmében, az példaértékű. A helyben maradás rendkívül bátor kiállás a részükről, és nagy önfeláldozás.” - hangsúlyozta Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke.
„Húsz esztendeje minden évben nagy örömmel jönnek, várják a találkozót, számon tartják Székesfehérvárt.” - tette hozzá.
„Különleges esztendő lesz ez a Trianon-témával, őszinte kíváncsisággal várják a határon túliak „helyzetjelentését”. A rendszeresen visszatérő vendégeken kívül új nevekkel is találkozhatnak az érdeklődők a színes és széles programkínálatban.
A felnőtt érdeklődőkön kívül a középiskolák diákjait is várjuk az előadásokra; a történelmi tisztánlátásukhoz olyan élőszóbeli gondolatokat is hallhatnak, amelyek pótolhatatlanok” - emelte ki Bobory Zoltán.
A vasárnapi nyitónapon hagyományosan a Vörösmarty terembe várják a közönséget: 15.30 órakor a köszöntőket követően az előadók vitaindító előadásai hangzanak el; Lukácsy József, Dr. Szabó Ferenc SJ és Vári Fábián László (Kárpátalja) a Trianonhoz fűződő kisebbségi irodalommal kapcsolatos gondolataikat tolmácsolják. 17 órakor a Kossuth utcai díszudvarban folytatódik a program: az aradi vértanúkra és Trianonra emlékeznek.
Október 7-én, hétfőn délelőtt és délután is számos témát kínál a három napos rendezvénysorozat: többek között Szilágyi Domokosról és az Oslóban elhunyt Sulyok Vince költőről is hallhatunk,
lesz egy előadás a Rongyos Gárdáról, illetve hagyományosan sor kerül a VÁR című folyóirat bemutatására, ami a kölcsönös együttműködés egyik nagyon szép megjelenése.
17 órakor kezdődik a nap egyik kiemelkedő eseménye a Vörösmarty teremben: a közönség először találkozhat a Carmina Albae Regiae - Vessorok országútján és a Kötéltánc című verses, illetve prózai antológiákkal.
Rendhagyó programelem a kínálatban a Vörösmarty Színház Kávézójában szervezett előadás hétfőn 16.30 órakor: Dóka Andrea színművész „Rovásírás egy oszlopon” – Hommage Tormay Cécile című estjére várják a közönséget, a házigazda Borbély László, író lesz, a rendezvény vendége pedig Döbrentei Kornél, költő.
A keddi előadásokat követően Faragó Laura, énekművész, népdalénekes lép fel a Vörösmarty Társaság termében, a zárszót Tari István (Délvidék) és Bobory Zoltán mondják.