-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Humanoid robot a társulatban – a világon először alakít szerepet egy robot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban!
2025. április 19-én, 18:00 órakor mutatják be Térey János nagy ívű verses drámatetralógiájából készült A Nibelung-lakópark című előadást Szikora János rendezésében.
A darab a modern társadalmak mítoszait és identitásválságát tematizáló középkori Nibelung mondakör újraértelmezése, amely napjaink luxuslakópark-miliőjébe helyezi át a klasszikus konfliktusokat.
Az előadás nem csak témájában formabontó, hanem látványvilágában is. A rendezés végig a film és a színház mezsgyéjén egyensúlyoz, melyben a világon első alkalommal jelenik meg színházi szerepben egy humanoid robot, mint az egyik szereplő. A robot ugyan nem beszél, és nem utánozza az emberi érzelmeket, jelenléte mégis erőteljes hatást kelt: a hús-vér színészekkel együtt válik a történet részévé. A nézőket akaratlanul is elgondolkodtatja, hogy mit tekintünk élőnek, jelenvalónak, vagy akár „emberinek” egy színpadi helyzetben.
A robot szerepeltetése nem öncélú látványosság, hanem szerves része a darab tematikájának.
A rendező, Szikora János, így fogalmaz: „A humanoid robot nemcsak karaktert játszik, hanem maga is kérdést tesz fel: mit jelent embernek lenni a mesterséges intelligencia korában? Hol húzódik a határ a gép és az ember között – erkölcsben, emlékezetben, érzésben? Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy próbafolyamat alatt szembesültem azzal, mennyire kiszámíthatóan reagálunk bizonyos érzelmi helyzetekben – mint egy program. Innen jött a gondolat: mi történne, ha ezt a „programot” valóban egy gép alakítaná a színpadon?”
A Nibelung-lakópark tehát nemcsak egy új színházi bemutató, hanem várhatóan mérföldkő lesz a digitális kultúra és az előadóművészet találkozásában. Bár voltak már nemzetközi kísérletek humanoid robotok színpadi megjelenésére – például Japánban vagy Németországban –, ezek többnyire technológiai látványosságként vagy performansz-elemként működtek. A Nibelung-lakópark ezzel szemben aktív szereplőként használja a robotot. A gép néma, mozdulatai egyszerűek, jelenléte mégis újraértelmezi az emberi viselkedés és jelenlét fogalmát a színpadon.

A színdarabhoz a humanoid robotot a Infuze Robotics, az Unitree termékek kizárólagos közép-európai forgalmazója biztosítja.
„A humanoid robotok fejlesztése már a kezdetektől annak a célnak a szellemében történik, hogy segítsék a veszélyes vagy monoton munkafolyamatok kiváltását, automatizálását és hatékonyabbá tételét. Nagy öröm számunkra, hogy ez a néhány éve még csak kísérleti környezetben létező technológia, amely mostantól kereskedelmi forgalomban, bárki számára elérhető, már a művészet és a színház világát is inspirálja”– mondta Körömi János, az Infuze Robotics ügyvezető igazgatója.