-
Együtt köszöntötték Máriát
Kisboldogasszony ünnepéhez kötődően zarándoklatot tartottak Öreghegyi Plébánia hívei vasárnap délután, melyen a Máriavölgyi kegyszoborhoz zarándokoltak az öreghegyi hívek. Az indító gondolatokat és áldást követően a zarándokcsoport idén is útra kelt. A Páduai Szent Antal szobornál pedig Ugrits Tamás atya megáldotta a gyerekeket.
2026.09.06. -
Köszöntsük együtt Máriát!
Kisboldogasszony ünnepéhez kötődően zarándoklatra hívja a közösség tagjait az Öreghegyi Plébánia szeptember 6-án, vasárnap délután. A menet 15 órakor az öreghegyi templomtól indul a Mária-szoborhoz.
2026.09.04. -
Sátrat vertem anyámban
A Múzeum Országzászló téri galériájában nyílt meg Koltay Dorottya Szonja képzőművész kiállítása. Az esten az alkotó átvehette a 2025 évi Smohay-díjat.
2026.09.04. -
Színházi évadnyitó
Egy teljes évadot hirdettek meg a Vörösmarty Színházban. Dolhai Attila igazgató Cser-Palkovics András jelenlétében ismertette a 2026-27-es időszak előadásait.
2026.09.02.
Helyszínváltozás! - a Szent Imre-templomban lesz a Hortus Conclusus előadás
Magyarországon több mint 300 olyan templom vagy templomrom van, ahol évente legfeljebb egyetlen istentiszteletet vagy közös imádságot tartanak.
A művészek kiindulópontja az a meggyőződés, hogy ezek a terek nem pusztán romok, hanem várakoznak – az újraéledés, a találkozás, a közös lélegzet lehetőségére. Valaha emberek építették őket hittel, és ez a hit ma is ott rezdül a kövekben, a repedésekben, a fénybe forduló boltozatokban.
A Platon Karataev, a Déva és a QJÚB társulatok többszörösen díjazott alkotói – Balla Gergely, Takács Dorina és Vecsei H. Miklós – ezen szellemiség mentén hozták létre előadásukat, amely ősi, szakrális, biblikus szövegeket hív meg egy újfajta, személyes és közösségi párbeszédbe.
A produkció célja, hogy Nagy-Magyarország minden olyan templomába és romjába eljusson, amely lassan a feledés homályába merül – hogy ezek a terek újra a szavakon túli találkozás helyszínei lehessenek. „Fontos számunkra, hogy a környék lakói ismét felfedezzék saját településük egykori és lehetséges spirituális középpontját. Célunk, hogy a szakrális élmény olyanokhoz is elérjen, akik már eltávolodtak a spiritualitástól – vagy még sosem találkoztak vele igazán.” – vallják a művészek, akiknek a szövegek melletti vetített látványvilág megalkotásában a kortárs fény- és vizuálművészet elismert szereplője, Biljarszki Maxim videóművész segít. A jegyek ITT már megvásárolhatók, a művészek szeretettel várnak mindenkit a különleges atmoszférájú előadásra!