-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Honvédelmi Nap zenés ébresztővel
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött szombaton a Honvédelmi Nap a Bregyó Sportközpontban. Az eseményt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. Az egészen délutánig tartó programok között katonazenekari koncerteket hallhattak, továbbá haditechnikai bemutatókat is láthattak a kilátogatók.
2013.09.07. 12:22 |
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött szombaton a Honvédelmi Nap a Bregyó Sportközpontban. Az eseményt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. Az egészen délutánig tartó programok között katonazenekari koncerteket hallhattak, továbbá haditechnikai bemutatókat is láthattak a kilátogatók. A középiskolások ráadásul honvédelmi akadályversenyen és vetélkedőn is részt vehettek.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Természetesen mindenki belekóstolhatott az egész napos program során a katona-élet rejtelmeibe: délelőtt katonai testnevelés, az MH 25. Klapka György Lövészdandár közelharc- és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred kutyás tűzszerész bemutatója szerepelt a programban. Ezekhez kapcsolódtak további érdekességek a nap folyamán, mint a fegyverzet és szállítóhelikopterek bemutatója, a lézeres lövészet, a repülőgép szimulátor, vagy a katonai toborzósátor.

Az esemény fővédnöke, Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár arról is beszélt a megnyitón, hogy a Honvédelmi Nap jó alkalmat biztosít a kilátogatóknak, hogy közelebbről is megismerjék a Magyar Honvédség mindennapjait.
Az egészség, a kultúra és a hazaszeretet jegyében tartották szombaton a Honvédelmi Napot a Bregyó Sportközpontban. A rendezvény reggel zenés ébresztővel kezdődött: a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar katonazenészei a Palotavárostól egészen a Bregyó Sporttelepig zenéltek. Vargha Tamás, honvédelmi államtitkár elmondta, hogy a "Honvédelmi Napon szerettünk volna több régi hagyományt feleleveníteni, mint például a zenés ébresztő. A katonai seregszemlével pedig azt kívánjuk bemutatni, hogy a katonák is a város teljes értékű lakosai.”

A gyermekek különösen élvezték a különleges katonai eszközök és a harckocsik bemutatását. A Bregyó Sportcentrumban tartott rendezvény a legkisebbekben is remek szórakozást biztosít, hiszen a tankoktól kezdve a fegyvereken át a különleges honvédelmi eszközökig mindennel megismerkedhettek. A Honvédelmi Nap szervezői az egészséges életmód fontosságáról sem feledkeztek meg. Egész napos szűrővizsgálatok és egészségmegőrző programok is várták a kilátogatókat.
A középiskolások honvédelmi akadályversenyen és vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Kora délutántól pedig katonazenekari koncertet, a Military Girls, valamint a Zombori Együttes produkcióját élvezhették az érdeklődők.
