-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
Hivatali mesék és Pogánytánc a Prospero Színkör áprilisi előadásai között
Április. 11-án szombaton 19 órakor Czeller Péter: Tabbouleh, április. 19-én vasárnap 19 órakor pedig Brian Friel: Pogánytánc című darabja látható a Prospero előadásai között a a V54 Színház és Kultúrtérben, a Várkörút 54.szám alatt.
2026.03.31. 08:06 |
Áprilisban a következő előadásaik láthatók Székesfehérváron:
Április. 11. (szombat), 19 óra: Czeller Péter: Tabbouleh
Április. 18. (szombat), 19 óra: A jutalom / A hetedik
Április. 19. (vasárnap), 19 óra: Brian Friel: Pogánytánc
Az előadások helyszíne a V54 Színház és Kultúrtér (Várkörút 54.)
Ezeken kívül lesz egy budapesti vendégjáték is:
Április. 17. (péntek), 19 óra: Czeller Péter: Hivatali mesék