-
Meghibásodott a jelzőlámpa
Szombaton este elektromos meghibásodás miatt működésképtelenné vált a Széchenyi utca és a Horvát István utca kereszteződésében található közlekedési lámpa. A nagy forgalmú csomópontban a hiba elhárítását a Városgondnokság szakemberei már megkezdték.
2026.10.31. -
Várhatóan kedden délután nyitják meg a lezárt szakaszt az Adonyi út - Verseci utca találkozásánál
A Fejérvíz Zrt. beruházásában történő ivóvíz-gerincvezeték átépítéshez kapcsolódóan vezettek be útzárat a hét elején az Adonyi út – Verseci utca találkozásánál. A vállalkozó tájékoztatása szerint a kivitelezés ütemezetten halad, de a munkálatok a vártnál több időt vesznek igénybe, a hét elején még burkolat-helyreállítási munkálatok zajlanak majd. Ezt követően, előreláthatólag november 3-án, kedden délután tudják visszaadni a forgalomnak az útszakaszt.
2026.10.31. -
Áramszünet lesz a Királysoron
A megnövekedett igényekkel összefüggésben kapacitásbővítési munkákat végez az áramszolgáltató a Király soron, ahol november 2-án néhány épületben áramszünetre kell számítani.
2026.10.30. -
Fogadóórát tart Szontaghné Kovács Erika
Novemberben is két helyszínen és időpontban tart fogadóórát Szontaghné Kovács Erika. A 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője 2-án, hétfőn és 3-án, kedden várja a körzetben élőket.
2026.10.30.
Vendéglátó üzletek adatszolgáltatási kötelezettsége - október 31-ig várják a bejelentéseket
Október 31-ig pótolható az üzlettípus bejelentése
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29) számú Kormányrendelet 31.§-a alapján a 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetében 2021. március 31-ig be kellett jelentenie a vendéglátó egység üzlettípusát. (1. étterem, 2. büfé, 3. cukrászda, 4. kávézó, 5. italüzlet, bár, 6. zenés-táncos szórakozóhely, 7. munkahelyi/ közétkeztetést végző vendéglátóhely, 8. gyorsétterem, 9. rendezvényi étkeztetés, 10. alkalmi vendéglátóhely, 11. mozgó vendéglátóhely)
A kereskedelmi hatóság 2021 februárjában 739 üzlet üzemeltetőjének küldött tájékoztató levelet és adatkérő nyomtatványt, amelynek visszaküldésével tehettek eleget a Kormányrendeletben megfogalmazott adatszolgáltatási kötelezettségnek. A vendéglátó üzletek 2/3-a nem nyilatkozott.
Időközben a kormányrendeleti szabályozás kiegészítése alapján a jegyző mint kereskedelmi hatóság, 2021. október 31-ig köteles hatósági ellenőrzés keretében ellenőrizni az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését.
Amennyiben a hatósági ellenőrzés során megállapításra kerül, hogy a kereskedő nem tett eleget a fenti adatszolgáltatási kötelezettségének, a jegyző a vendéglátó üzletet azonnali hatállyal az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséig be kell hogy zárassa.
A Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztályának Igazgatási és Környezetvédelmi Irodája kéri a vendéglátó egységek üzemeltetőit, hogy legyenek figyelemmel a határidőre, és aki eddig nem tett eleget bejelentési kötelezettségének, pótolja.