-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Hideg és lézengés jutott az öreg fiuknak
A tegnapi napon elérkezett Székesfehérvárra is az RTL klub és a T-Mobil közös guruló cirkusza. A nap során számos előadó lépett színpadra, voltak játékok és közönségtalálkozók is. De akinek ez sem volt még elég, az kipróbálhatta a rögtönzött vidámparkot a Plazával szemben lévő murvás parkolóban.
A tegnapi napon elérkezett Székesfehérvárra is az RTL klub és a T-Mobil közös guruló cirkusza. A nap során számos előadó lépett színpadra, voltak játékok és közönségtalálkozók is. De akinek ez sem volt még elég, az kipróbálhatta a rögtönzött vidámparkot a Plazával szemben lévő murvás parkolóban.
Az időjárás ugyan nem volt kegyes a roadshow-val de azért sokan kilátogattak a rendezvényre. A délelőtt során az RTL klub sztárjai látogattak el Székesfehérvárra, így itt voltak a Barátok Közt színészei, akiknek minden lépését óriási rajongóhad követte. Aki
kint volt a bulin, az találkozhatott még az előző ValóVilág szereplőivel is. A Pokrivtsák Mónika által vezetett kvízjátékok után pedig magyar popegyüttesek zenéltek az óriási színpadon. Fellépett a Gofri, a System, az Error, az Airflyers, Stella és a Taxi zenekar is.
Mellettük volt az estnek két sztárvendége is. Az egyik LL’Junior, a feketevonatból jól ismert énekes volt, aki mostmár szóló rap karrierjét igazgatja. 7 órától az idősebbeké volt a főszerep, hiszen a színpadon a legendás Old Boys lépett fel. Az együttesre ennek ellenére nem vártak tömegek, aminek oka a hideg lehetett, vagy az, hogy majdnem ezzel egy időben zajlott az Ország Tesztje.