-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hétköznapi hősökről hirdetett írópályázatot a VOKE - június 30-ig lehet jelentkezni
A koronavírus miatti karantén időszaka alatt nagyon sok tapasztalatot szerezhettünk arról, hogy ki is a hétköznapi hős?
Lehet orvos, betegápoló, rendőr vagy katona. Lehet egy diák, aki szorgalmasan tanult az elmúlt időszakban, nélkülözve tanárait, tanítóját. Lehet egy gyermek is, aki vigyázott a testvérére, vagy segített az édesanyjának, hogy ő nyugodtabban tudjon home office-ban dolgozni. Lehet hétköznapi hős egy édesanya is, aki egyszerre látta el a családját és a munkahelyi feladatait. De lehet akár az idős szomszéd vagy egy ismerős is, aki az elmúlt hónapokban nem hagyta el hosszabb időre az otthonát, ám mégis valami különlegeset tett.
A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház Mi fakad a tollamból? MÁSKÉPP Hétköznapi hősök című pályázata keretében verseket, meséket, történeteket küldhetnek be a témában az alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás egyéni alkotók, csoportok, kis közösségek egyaránt.
A határidő eredetileg május 30-a volt, azonban meghosszabbították 2020. június 30-ig, az alkotásokat a vokemuvhazszfvar@gmail.com e-mail címre várják. A legjobb írásmunkák készítői könyvjutalomban részesülnek, a díjazásról és a jutalom átvételéről külön-külön egyeztet az intézmény az érintettekkel.