-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hétfőtől bezár a Barátság mozi - visszaváltják a megvásárolt jegyeket
"Kedves Közönségünk!
A Barátság mozi 2020. március 16., hétfőtől bezárja kapuit. Igyekeztünk biztonságos körülményeket biztosítani eddig is, de látható, hogy fertőtlenítővel már nem tudunk harcolni egy világjárvány ellen. Kollégáink egészségére is figyelnünk kell és Önökre is úgy tudunk vigyázni, ha most nem szervezünk vetítéseket.
A készpénzben megvásárolt belépőjegyeket a mozi jegypénztárában 2020. március 20-ig, hétfőtől péntekig 10.00–18.00 óráig visszaváltjuk. Az online jegyvásárlókkal kollégáink a vásárláskor megadott e-mail címen felveszik a kapcsolatot és ott adnak tájékoztatást.
Nekünk is hiányozni fog a mozi, de türelmesen megvárjuk, amíg mindenki biztonságban lesz. A újranyitásról időben tájékoztatjuk nézőinket. Vigyázzanak magukra, idős rokonaikra, szomszédaikra, szüleikre, nagyszüleikre!" - írja közleményében a Barátság mozi.