-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hétfőn láthatja először a nagyközönség a limoges-i korpuszt
Szent Imre ünnepén, november 5-én, hétfőn 15 órakor a Városházán mutatják be a nagyközönségnek a Szent István-székesegyházban végzett feltárások során megtalált gótikus stílusú, 800 éves limoges-i korpuszt.
Három hónapig zajlottak a belső ásatások: a feltárási projekt Reich Szabina régész vezetésével tisztázta a területen álló középkori templomok építéstörténetét – a korábbi talajradaros vizsgálatok alapján talált falmaradványok feltárásával. A leletek az Árpád-ház koráig tartogatnak érdekességeket, amelyek közül a legértékesebb a zománcberakású kegytárgy, amit Dél-Franciaországban a 13. első felében készítettek. Valószínűleg kereskedelmi úton került a városba, vagy az itt szolgáló francia klérikusok egyikének a tulajdonában állhatott. A ritka lelet is bizonyítja, hogy a Belvárosban egykor jelentős egyházi épület állt: a korpusz a szentélyen belül, az oltár körül került elő a feltöltési rétegben.
Az értékes leletről Reich Szabina tart vetítéssel egybekötött előadást a Díszteremben. A bemutatón részt vesz Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester.