-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hétfőn délután kezdődik a Kondor Kör idei rajzszakköre
Rajzszakkör indul szeptember 11-én, hétfőn 15.30 órakor a Kondor Kör művészeinek vezetésével, A Szabadművelődés Házában. Két csoportban zajlanak a foglalkozások: felvételi előkészítő és gyerekrajz-szakkör lesz 7-8. osztályosoknak 15.30 órától 17 óráig, majd felnőtteknek és középiskolásoknak tartanak aktrajzfoglalkozást 17.30 óra és 20.30 óra között. Szeretettel vár mindenkit Mihályi Erika, Schrenk Rita Anna és Szűts Angéla.
A művésznők mestere Pinke Miklós volt a Képzőművészeti Körben, 2015 szeptemberétől ők vették át tőle a szakkör vezetését. Mihályi Erika a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett rajz és vizuális kultúra szakon, 2014-ig főleg fotóval foglalkozott. A Gorsium Művészeti Szakközépiskola tanára. Schrenk Rita Anna Szombathelyen és Pécsett végzett rajz, olasz, hittanár és vizuális nevelőtanár szakokon, majd művészetterapeuta végzettséget szerzett. Szűts Angéla szintén a PTE MK-n végzett rajz és vizuális kultúra szakon, idén művészetterapeuta szakon diplomázott. Jelenleg a Hetedhét Játékmúzeum múzeumpedagógusa, a Fehérvári Művészek Társaságának és a Magyar Művészkönyv Alkotók Társaságának a tagja. A szakkörhöz folyamatosan lehet csatlakozni a tanév folyamán, minden érdeklődőt szeretettel várnak.