-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hétfőn avatják Takács Imre emléktábláját a Kossuth utcában
Hétfőn a Magyar költészet Napjához kapcsolódóan avatják a József Attila-díjas Takács Imre költő emléktábláját a Vörösmarty Társaság székházának falán. A délután a művészetek jegyében folytatódik: Opole fennállásának 800. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílik Wajrach Jan lengyel szobrász-festőművész alkotásaiból, majd költői estet rendeznek Wójcik Janusz Ireneusszal.
2017.04.05. 16:15 |
Április 10-én, hétfőn 11 órakor, a Magyar Költészet Napjához kapcsolódóan avatják ünnepélyes keretek között Takács Imre emléktábláját a Vörösmarty Társaság székházának falán. Az újabb magyar líra jelentős képviselője a székesfehérvári irodalmi élet tevékeny középpontja volt, tavaly ünnepelték születésének 90. évfordulóját. A rendezvényen Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke köszönti a megjelenteket, avató beszédet mond Bakonyi István irodalomtörténész. A kiváló József Attila-díjas költő emléktábláját dr. Cser-Palkovics András polgármester leplezi le. Az ünnepségen díszvendégként részt vesz Jerzi Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
A város délutáni programjai a lengyel vendégekkel együtt folytatódnak: Opole, Székesfehérvár testvérvárosa fennállásának 800. évfordulója tiszteletére 17 órakor kiállítás nyílik a Vörösmarty Társaság termében Wajrach Jan lengyel szobrász-festőművész alkotásaiból. A tárlatot Horváth János faszobrász-festőművész, az opolei ’56-os emlékoszlop készítője ajánlja a látogatók figyelmébe.
A Városháza Dísztermében 18 órakor rendezik Wójcik Janusz Ireneusz költői estjét. A rendezvényt Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese köszönti.