Herend köszönti Szent István városát - a magyar iparművészet csodája látható Fehérváron

„Herend köszönti Szent István városát!” címmel nyílt porcelánkiállítás pénteken a Szent István Király Múzeum dísztermében. A 2013-as Emlékév keretében megrendezett nívós tárlat július 31-ig tekinthető meg. A Herendi porcelán a 2013-as ünnepi évre új alkotással is készült, ünnepélyes keretek között adták át a városnak a Szent Istvánt ábrázoló dísztálat, amelyet Spányi Antal megyéspüspök áldott meg.
2013.05.10. 18:43 |
„Herend köszönti Szent István városát!” címmel nyílt porcelánkiállítás pénteken a Szent István Király Múzeum dísztermében. A 2013-as Emlékév keretében megrendezett nívós tárlat július 31-ig tekinthető meg. A Herendi porcelán a 2013-as ünnepi évre új alkotással is készült, ünnepélyes keretek között adták át a városnak a Szent Istvánt ábrázoló dísztálat, amelyet Spányi Antal megyéspüspök áldott meg.
A „Herend köszönti Szent István városát!” címmel megnyílt kiállításon látható a Szent István téren álló „Szent István lovon” című szobor kicsinyített mása, amelyet Sidló Ferenc szobrászművész készített 1938-ban, de kiállították a Magyar Szent Korona Herendi porcelánból készült tökéletes másolatát és az államalapító királyunk halálának 900. évfordulójára készült emléktányért is. A Herendi porcelán a 2013-as ünnepi évre is új alkotással készült.
A tárlatnyitón ünnepélyes keretek között adták át a Szent Istvánt ábrázoló dísztálat, amelyet Spányi Antal megyéspüspök áldott meg. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében kiemelte, a Herendi Porcelánmanufaktúra elsők között jelentkezett, hogy tisztelegjen Szent István emléke előtt. Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy a 2013-as Emlékév kiemelkedő értéke a megnyíló kiállítás.
Székesfehévár polgármestere hozzátette: reméli, sokan ellátogatnak majd és részesei lesznek ennek a csodának, amelynek egyik kiállított tárgya az a Bory Jenő tervei által készített Antik Magyar Nemes, amelyet a Bory-család adományozott a városnak. 
dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a megnyitón arról beszélt, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra mára a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrájává vált az elmúlt közel két évszázad során. Herendi porcelánok a világ minden lakott földrészén ismert és elismert remekművek lesznek. Kiemelte, hogy a mára közel 900 főt foglalkoztató manufaktúra számára a magyar értékek ápolása, megőrzése a legfontosabb.
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a tárlatnyitón elmondta, hogy a porcelán olyan használati tárgy és műalkotás is egyben, ami egy tiszta és időtlen világ szimbóluma. Vargha Tamás hozzátette, hogy kötelességünk megőrizni és megbecsülni a Herendi örökséget. „Egy porcelánban ott van megannyi családi történet, megannyi emlék. Múltunk egy darabja. A Herendi Porcelánmanufaktúrára mindannyian büszkék lehetünk. Az általuk készített alkotások március óta pedig hungarikumok.” – emelte ki.