-
Jelentős kezdvezméyn a musicalre
Ma és szombaton jelentős, 30 százalékos kedvezménnyel lehet belépőt váltani a Menopauza című, nagysikerű musical-vígjátékra. A tabukat döntögető, szédületes humorú előadást február 7-én, szombaton 19.30 órai kezdettel mutatják be a MET Arénában olyan dívák szereplésével, mint Hernádi Judit, Tóth Enikő, Náray Erika és Szőlőskei Tímea.
2026.02.06. -
Folytatódik a Seuso-projekt
Akár már a következő hetekben folytatódhat a Szent István Király Múzeum vezetésével, közösségi régészek bevonásával zajló Seuso-projekt, amelynek végső célja, hogy feltérképezzék a Sárvíz partján egykor húzódó, Gorsiumhoz köthető, hatalmas kiterjedésű településrendszert.
2026.02.05. -
Örkény István: Tóték
A Vörösmarty Színház Horváth Csaba rendezésében mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját a kiszolgáltatottság, a zsarnokság és az emberi tűrőképesség abszurd történetét.
2026.02.06. -
Mesterek és tanítványok
Kivételes népművészeti tárlat nyílt meg a Szent István Művelődési Házban. A Fehérvári kézművesek kiállításán minden szakág alkotói bemutatkozhattak.
2026.02.06.
Heraldikai előadással folytatódik a Levéltári délután kedden
Címerek, zászlók, pecsétek Fejér vármegyében címmel Szászi József tart előadást március 19-én. A kedden 17 órakor kezdődő eseményre az MNL Fejér Vármegyei Levéltárába várják az érdeklődőket.
2024.03.18. 12:11 |
A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja előadásával folytatódik a Levéltári délután című előadássorozat a MNL Fejér Vármegyei Levéltárában.
Március 19-én, kedden 17 órától Szászi József, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanára a Fejér vármegyei címerekről, zászlókról, pecsétekről mesél majd hallgatóságának. A részvétel díjmentes, a Szent István tér 2–3. szám alatti épületben minden érdeklődőt szeretettel várnak.