-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Helytörténeti kiállítás a Sörházmalom múltjáról
A székesfehérvári Sörházmalom története egészen a középkorig nyúlik vissza. Az épületet az 1690-es években újították fel, majd 1725-ben új sörfőzőt építettek mellé.
A malmot 1800-ban kibővítették és átépítették. Érdekesség, hogy ekkor városfalak, a királyi bazilika kőfaragványai és sok török sírkő is bekerült a falazóanyagba. Az épület történetét most jobban megismerhetik az érdeklődők november 15-én, kedden 10.00 órától a Kodolányi János Egyetem segítségével. A Fürdő utca 1. szám alatt található Igazgatósági épületben ugyanis Pillanatképek a Sörházmalom múltjából címmel nyílik helytörténeti kiállítás.
A kiállítást Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora nyitja meg, majd a történelem tanszék hallgatói, Szarka Zoltán és Vankay Marcell tartanak előadást az ikonikus épület múltjáról. A belépés ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!