-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Helyek az időben – Incze Mózes munkáiból nyílik kiállítás a Szent Korona Galériában
Incze Mózes festőművész 1975-ben született Erdélyben, a Kovászna megyei Baróton. 1994-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum murális festő szakán, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. 2000-ben diplomázott, azóta – ahogy ő fogalmaz – a festészeten keresztül (is) létezik. Művészetében a jelenidő folyton változó képével, annak hosszabb távon fennálló struktúrájával, lenyomataival foglalkozik, és igyekszik a hús-vér emberi oldaláról megközelíteni a virtuális világ értelmezését.
Az alkotó számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt az elmúlt években, a rangos Munkácsy Mihály-díjat 2023-ban vette át.
A Helyek az időben című kiállítást 2025. június 13-án, pénteken 15.00 órakor Reha György neves festő- és grafikusművész nyitja meg. A tárlat július 11-ig látogatható, júniusban hétfőtől péntekig 9-16 óra között, szombaton 9-12 óra között, míg júliusban hétfőtől péntekig 9-12 óra között.