-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Hegedűs 2 László és Hegedűs Hanna Léna alkotásai a Pelikán Galériában
Az 50. Bolognai Nemzetközi Illusztrációs Kiállítás és Könyvvásár alkalmával rendezték meg a Magyar Illusztrátorok Társasága tagjainak kiállítását, melyhez kétnyelvű katalógus is készült. A tárlatot, melyen Hegedűs 2 László és Hegedűs Hanna Léna munkái is szerepelnek, Bolognát és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált követően Pozsonyban mutatták be.
2013.10.02. 16:00 |

A kiállítás legközelebb október 9–13. között kerül megrendezésre a 65. Nemzetközi Frankfurti Könyvvásáron, de aki látni akarja apa és lánya alkotásait az Székesfehérváron, megtekintheti a Pelikán Galériában is, ahol október 11-ig látható a legújabb munkáikból nyílt kiállítás.