-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Hatodik alkalommal rendezték meg a Maroshegyi Böndörödőt
Szeptember 21-én szombaton hatodik alkalommal rendezték meg a Maroshegyi Böndörödő. A hagyományos rendezvény elsődleges célja, hogy megismertesse a régi szüreti hagyományokat, visszahozva a már elfeledett szokásokat. Maroshegy önkormányzati képviselője, Brájer Éva 2008-ban hívta újra életre a Gárdonyi Géza Művelődési Ház munkatársaival közösen az akkor 133 éves múltra visszatekintő, az 1990-es évek végén megszűnt Maroshegyi Szüretet.
2013.09.21. 19:16 |
Szeptember 21-én szombaton hatodik alkalommal rendezték meg a Maroshegyi Böndörödő. A hagyományos rendezvény elsődleges célja, hogy megismertesse a régi szüreti hagyományokat, visszahozva a már elfeledett szokásokat. Maroshegy önkormányzati képviselője, Brájer Éva 2008-ban hívta újra életre a Gárdonyi Géza Művelődési Ház munkatársaival közösen az akkor 133 éves múltra visszatekintő, az 1990-es évek végén megszűnt Maroshegyi Szüretet.
A rendezvény a városrész közösségi életének mára szerves részévé vált, ugyanakkor a szüreti mulatságra a város más részeiből, sőt a környező településekről is szép számmal érkeztek résztvevők a Maroshegyi Böndörödőre, miközben a városrész közösségi életének is szerves részévé vált a szüreti mulatság. Az idei programokat a Hetedhét Játékmúzeum kitelepülése is gazdagította, a gyerekek érdekes régi játékokkal ismerkedhettek meg a Böndörödőn.
A Maroshegyi Böndörödőt idén is a hagyományok és az újdonságok jegyében szervezték meg. A főzőverseny mellett a résztvevőket szekeres-hintós-csikós-zenés szüreti felvonulás várta Maroshegy utcáin, de számos kiállítást, valamint kulturális- és folklór programot is szerveztek. Megnyílt a VI. Maroshegyi Madárijesztő Tárlat is, az idén is számos vicces, kreatív alkotást állítottak ki a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtt. A Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület nemcsak harcászati bemutatót tartott, hanem a főzésből is kivette a részét egy ízletes harcsapaprikás elkészítésével.
A résztvevőket népművészeti és iparművészeti vásár, a kicsiket pedig játszoda várta, ahol régi népi játékokkal ismerkedhettek meg. Többek között a kézzel hajtott körhintát, a hordólovaglást, a lovagi tornát és a százlábút is kipróbálhatták a gyerekek. Idén sem maradhatott el a családi versengés, a csapatoknak zsákban futásban, hordóemelésben, nyíllövésben és rönkhajításban is bizonyítaniuk kellett.
A résztvevőket délután Maroshegy önkormányzati képviselője, Brájer Éva köszöntötte, aki 2008-ban hívta újra életre a Gárdonyi Géza Művelődési Ház munkatársaival közösen az 1990-es évek végén megszűnt Maroshegyi Szüretet. A képviselő elmondta, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a Maroshegy felzárkózott Fehérvár más városrészeihez. A további fejlesztésekről szólva kiemelte, hogy az augusztusi kihelyezett kormányülésen több maroshegyi beruházást is támogatott a kormány. A tervek között szerepel a Gárdonyi Géza Művelődési Ház felújítása részben állami segítséggel és támogatják Maroshegyen egy műfüves pálya építését is a Dunafém-Maroshegy SE utánpótlás-nevelési tevékenységének segítése érdekében.
A képviselő köszöntőjét követően a díjak átadására került sor. Díjazták a legötletesebb madárijesztő készítőjét és a legjobb szakácsot is. Ez utóbbi díjat a Csülök Csapat érdemelte ki, fenséges csülkös bablevesével. A Böndörödőn díjat adott át Adorján Viktor főszervező is, aki a rendezvény életre hívójának, Brájer Éva önkormányzati képviselőnek nyújtotta át Böndör Ödönt az első maroshegyi bábot, mely ideiglenesen a Maroshegyi Óvodába kerül majd.
A nap folyamán bemutatkozott a Sóstói Dalkör, az Ikarus Néptáncegyüttes, a szüreti mulatságot pedig a Gajdos Zenekar koncertje és Kovács Mihály egyszemélyes zenekara zárta.





