-
Elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója. A Kossuth-díjas művész idén februárban töltötte be 79. életévét. Többször játszott az elmúlt években is Székesfehérváron és a városban kezdte a gimnáziumi tanulmányit is.
2026.04.27. -
Tánc világnapja a színházban
A tánc világnapjához kapcsolódóan idén is nagyszabású gálával készült az Alba Regia Táncegyüttes. A Vörösmarty Színházban vasárnap este a Mozdulatlan legendák című előadást láthatta a közönség. A ma esti ráadásműsorra korlátozott számban még lehet jegyet váltani.
2026.04.27. -
Mozdulatlan legendák
Különleges műsorral készült az Alba Regia Táncegyüttes tánc világnapjára. A Mozdulatlan legendák című előadás Székesfehérvár történetét mutatta be hat korszakon és hat híres köztéri szobron keresztül.
2026.04.27. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24.
Hatodik alkalommal nyílt meg a fehérvári Katolikus Könyvnapok
Hat könyvkiadó mintegy ötszáz kiadvánnyal vesz részt a csütörtökön megnyílt a 6. Katolikus Könyvnapokon Székesfehérváron. A Szent István Művelődési Házban rendezett kétnapos eseményt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, az emberekben nagy az érdeklődés a hittel, a vallással, az élet értelmével kapcsolatban.
A cikkben VIDEÓ található!
2012.05.24. 15:27 |
Hat könyvkiadó mintegy ötszáz kiadvánnyal vesz részt a csütörtökön megnyílt a 6. Katolikus Könyvnapokon Székesfehérváron. A Szent István Művelődési Házban rendezett kétnapos eseményt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, az emberekben nagy az érdeklődés a hittel, a vallással, az élet értelmével kapcsolatban.
Sokan megpróbálnak üzeneteket megfogalmazni e témákban, azok azonban sokszor tévesek vagy "pillanatnyi érdekeket szolgálnak". Ezért a könyvnapokkal igyekszenek útbaigazítást nyújtani a biztos és hiteles források felé. "A mai kor embere keveset olvas, megváltozott a viszonya a könyvvel. Máshogy hat az emberre a könyvben lévő ismeret, mint ami az interneten hűvösen, objektív módon fellelhető. A könyv ezért alkalmas a bennünk ébredő kérdésekre válaszokat adni" - fogalmazott.
Jakubek Tiborné, a Szent István Művelődési ház igazgatója elmondta, szeretnék felhívni a figyelmet az olvasás értékére. Hat kiadót hívtak meg, amelyek "a legnagyobb mennyiségben és a legjobb minőségben tudnak katolikus és vallási témájú kiadványokat megjelentetni". A két nap alatt mintegy 500 könyvet mutatnak be. A programkínálatból kiemelte Lackfi János író, költő, műfordító és Juhos-Kiss János tanár, költő, szépíró és újságíró közönségtalálkozóját, valamint a Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény legújabb kiadványainak bemutatóját. Utóbbiból Mózessy Gergely gyűjteményigazgató a Prohászka tanulmányok 2009-2012, Smohay András múzeumigazgató a Károly Róbert és Székesfehérvár című könyvet ajánlotta az olvasók figyelmébe.