-
Vádat emelnek a csaló ellen
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy 56 éves székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
2026.02.03. -
Hét új kezdet, ahol közös a cél
Székesfehérváron kezdte meg hivatásos szolgálatát hét újonc tűzoltó február 2-án. Az őrmesterek a sikeres vizsgák és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepségét követően tértek vissza a vármegyeszékhelyre, ahol a három szolgálati csoportba beosztva a héten mindannyian szolgálatba állnak.
2026.02.02. -
Németországban fogták el az internetes csalót - legalább 180 embert vert át
A Fejér vármegyei rendőrök derítették fel a 30 éves férfi tartózkodási helyét, akit sorozatos csalás miatt köröztek már tavaly március óta. Legalább 180 embert vert át, de még keresik a további áldozatokat. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság folytat eljárást internetes csalások miatt a gyanúsítottal szemben.
2026.02.02. -
Olvad a jég - fokozottan ellenőriznek a rendőrök a tavaknál
Az enyhülő időjárás miatt olvadásnak indult a jég a természetes vízfelületeken, így a Velencei-tó felületén is. A jégbeszakadás következtében bekövetkezett balesetek elkerülése érdekében a jégen tartózkodás szabályait a rendőrök fokozottan ellenőrzik.
2026.01.25.
Határvadász toborzás - Székesfehérváron két helyen is várják az érdeklődőket
A rendőrök a jelentkezés feltételeiről, a felvételi eljárásról és a leendő feladatokról is tájékoztatják az érdeklődőket. Folyamatos a toborzás és a határvadász képzésre való jelentkezés Fejér megyében. Az érdeklődőket folyamatosan várják a rendőrség munkatársai a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Központjában (8000 Székesfehérvár, Jancsár utca 25.) és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán (8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 2., telefonszám: 22/541-600).
2022.08.10. 09:11 |
A rendőrség toborzói részletes tájékoztatást adnak a jelentkezés feltételeiről és a várható szolgálati feladatokról is.Bővebb tájékoztatás az alábbi linken érhető el: https://www.police.hu/szerzodeses-hatarvadasz-kepzes