-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Három székesfehérvári alkotó képei is megtekinhetőek a Dunaújvárosi Fotóbiennálén
Megnyitotta a kapuit az első alkalommal megrendezésre kerülő Dunaújvárosi Fotóbiennálé, melyen három székesfehérvári alkotó munkája is megtalálható. A falakon látható Kovács Milán fotói, illetve Garami Richárd és Varga Gábor Farkas közös diaprojektje is megtekinthető. A biennálét Zólyom Franciska művészettörténész nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy az esemény egy történelmi jelentőségű kezdeményezés, arra hogy az ország kortárs fiatal fotósai megmutathassák munkáikat a nagyközönség számára. A képek május 26-ig tekinthetőek meg.
A biennálé képeit összesen hét helyre osztották el, így a város minden pontján található egy- egy kiállítás. A fotók népszerűsítése érdekében a képeket nem csak galériákban helyezték el, hanem olyan helyekre is kerültek alkotások, ahol olyan emberek is láthatják, akik nem mennének ezért be egy kiállítóterembe. Így kerültek alkotások a főiskola aulájába, illetve két népszerű szórakozó helyre is. A programban két fehérvári alkotó neve volt olvasható, Kovács Milán és Garami Richárd neveztek a pályázatra, de Garami alkotó társa volt Varga Gábor Farkas is. Kovács Milán (a képen látható, alkotásaival) fiatal fotós a tőle megszokott minimalista stílusban készült képeit állította ki "novel tájképek" címmel a Szivacs Galériában. Az alkotó célja a fotókkal, hogy bemutasson egy az átlagostól eltérő látásmódot, hogy egy havas faház deszkái is lehetnek érdekesek, elgondolkodtatóak. Az alkotó megmutatta azt is, hogy a témának a képen nem kell feltétlenül a középpontban lennie, lehet a kép egy apró részlete is az ember az egyik sarokban elhelyezve. Garami Richárd és Varga Gábor Farkas munkája a Bőrgyár Kulturális Egyesület által rendezett Fűnyíró fesztiválon készültek, ahol a két alkotó a fűbe egy babérkoszorút nyírt és a munka dokumentációjából raktak össze egy mesediát. A vetítőt mindenkinek magának kellett végigtekernie, ami alatt megismerhette a két tudós életét, illetve a fűnyírás folyamatait. A diafilm eredeti ötlet és hordozza az alkotók egyéni stílusát. A biennálé képei május 26-ig tekinthetők meg és több kísérőprogram is lesz ez idő alatt.