-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Harmadik alkalommal rendezik meg hétvégén a Fehérvár Fesztet
Június 14-15-én rendezik meg a Fehérvár Fesztet. Az első két évben egy-egy vendéglátóhelyen léptek fel a helyi zenekarok, most azonban „nyílt terepen”, a Sóstói Stadion parkolójában biztosítanak fellépési, bemutatkozási lehetőséget a fehérvári, vagy városi kötődésű együtteseknek.
2013.06.11. 16:09 |
Harmadik alkalommal rendezik meg a Fehérvár Feszt című könnyűzenei koncertsorozatot június 14-15-én. Az első két évben egy-egy vendéglátóhelyen léptek fel a helyi zenekarok, most azonban „nyílt terepen”, a Sóstói Stadion parkolójában biztosítanak fellépési, bemutatkozási lehetőséget a fehérvári, vagy városi kötődésű együtteseknek az Anti Playback és a No Wave koncertsorozatok keretében.
Juhász László önkormányzati képviselő, Izsay Donát, az Egészség és Kultúra Egyesület elnöke, az Anti Playback zenei közösség vezetője, valamint Klecska Márton, a No Wave zenei közösség aktivistája közös sajtótájékoztatón ismertette a programokat.„Három évvel ezelőtt a szervezők megkeresték Székesfehérvár Önkormányzatát a rendezvény ötletével. Úgy vélték, hogy szükség van egy olyan fórumra, ahol a számos stílust képviselő helyi zenekarok fellépési, bemutatkozási lehetőséghez jutnak. Úgy gondolom, hogy az akkori Civilkapcsolatok Bizottságának érdemes volt felkarolnia a Fehérvár Fesztet, amely mára életképes rendezvénnyé vált, ezért erősödött a város szerepvállalása is.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Juhász László önkormányzati képviselő. Elhangzott, hogy a programot támogatta dr. Cser-Palkovics András polgármester, Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője, a technikai segítségnyújtásban pedig szerepet vállalt a Városgondnokság és a Videoton FC.

A keményebb zenei stílust képviselő Anti Playback, és a populárisabb, alternatív irányzatot preferáló No Wave rendezvénysorozatok keretében összesen 38 székesfehérvári, vagy városi kötődésű zenekar lép fel a Sóstói Stadion parkolójában, két színpadon. Izsay Donát, az Egészség és Kultúra Egyesület elnöke, az Anti Playback zenei közösség vezetője elmondta: „A fehérvári zenekaroknak hétvégenként vannak ugyan fellépési lehetőségeik, de szükség volt arra, hogy felkaroljuk őket. A mostani rendezvényt azzal szélesítjük ki, hogy hip-hop fellépők és DJ-k is lesznek a színpadokon.” Izsay Donát üdvözölte a város, a Anti Playback és a No Wave, illetve a zenekarok összefogását, és reményét fejezte ki, hogy az első szabadtéri rendezvényük nem várt sikereket hoz.
„A No Wave zenei irányzat számos képviselőjével találkozhat a közönség a progresszív rocktól az autentikus cigányzenéig. Büszkék vagyunk arra, hogy alig több mint egy éve találtuk ki néhány barátommal ezt az eseménysorozatot, amely egyre népszerűbb. Célunk, hogy a lehető legtöbb csapatnak nyújtsunk lehetőséget a bemutatkozásra a helyi közönség, a helyi fiatalok előtt.” – hangsúlyozta Klecska Márton, a zenei közösség aktivistája, aki szintén megköszönte az összefogást és a város támogatását.
A zenekarok felváltva szólalnak meg a Fehérvár Feszt két színpadán. A lokálpatrióta szemléletű fehérvári közönséget pénteken 16.00 órától, szombaton már 14.00 órától várják a Sóstói Stadion parkolójában. A szervezők több száz érdeklődőre számítanak, többek között az igen méltányos belépőjegynek köszönhetően.