-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Hangosztó rockbuli a Bőrgyárban MA este
Június 18-án, pénteken a székesfehérvári Bőrgyár újabb kultúrális eseménynek ad otthont. Erre a rendezvényre inkább a fiatalokat várják "zúzós" rock illetve punk zenével. A Hangosztás elnevezésű koncertest ingyenes rendezvény, ahol összesen hét együttes mutatja majd meg, hogy mit tud.
Június 18-án, pénteken a székesfehérvári Bőrgyár újabb kultúrális eseménynek ad otthont. Erre a rendezvényre inkább a fiatalokat várják "zúzós" rock illetve punk zenével. A Hangosztás elnevezésű koncertest ingyenes rendezvény, ahol összesen hét együttes mutatja majd meg, hogy mit tud.
Évek óta létezik a Hangosztás alternatítv zenei műhely. A városi támogatással működő egyesület fehérvári amatőr együttesek közreműködésével rendez havi rendszerességgel koncertesteket. Ez remek lehetőség a városban mellőzött amatőr együttesek számára, illetve az alternatív zene kedvelőinek a szórakozásra, mert Székesfehérváron a Hangosztáson kívül nincs túl sok lehetőség a rockereknek és punkoknak, hogy szeretett zenéjükre szórakozhassanak.
A Hangosztás rendszeresen a Szabadművelődés Házában kerül megrendezésre, de most kivételesen a Bőrgyárban lesz, hogy még többen látogathassanak el a programra. A bőrgyárban hét fehérvári együttes lép majd fel: a Görbetükör, a Jacked, a Fegyelmező részleg, a Nullpont Energia, a Kultúremberek és a Flying Backwards. Az együttesek után pedig a 80-as évek zenéivel zárják az éjszakába nyúló bulit. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Plakát(katt ide!)