-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hamarosan indul a Székesfehérvári Balett Színház új évada
Szép ívű bemutatókkal készül az új évadra a Székesfehérvári Balett Színház Társulata.
A nyolcadik évadban a táncművészet értékeinek képviselete mellett nagyon fontos a kiszámíthatóság és a tervezhetőség, éppen ezért hirdették meg a következő évadra is bérletsorozatukat, amelyre még korlátozott számban lehet belépőjegyet vásárolni.
Az új évadot szeptember 8-án indítják a Törés/Vonalak táncköltészettel, majd október 20-án a Carmen kerül színpadra. Az új bemutató, a Don Quijote lesz. Ezen az esten két kiváló művész, Iratxe Ansa and Igor Bacovich koreográfusok által készített alkotás premierjét is láthatják, Broken lies címmel. Az őszi évad november 24-én, az Aladdin – Kalandra fel! bemutatóval zárul.
Érdemes tervezni már most az ünnepi időszakra is. Diótörő története decemberben három napon át öt előadásban elevenedik meg a tánc nyelvén a Vörösmarty Színház színpadán. Az őszi évad programjáról részletesen a Balett Színház honlapján olvashatnak részletesen.