-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Halmai Tamásné Rozali vehette át idén a Guber József Díjat
A „Múltunk tükre”, avagy találkozás a Felsővárosban című rendezvényen Halmai Tamásné Rozali, a nemzetiségi önkormányzat korábbi elnökhelyettese vehette át a 2003-ban alapított Guber József Díjat
Amint Gróf Krisztinától, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől megtudtuk, a tavaly megalakult önkormányzat 2024-ben egy teljesen új rendezvény szervezésébe kezdett. Nem véletlenül választották ki helyszínnek a Felsővárosi Közösségi Házat, illetve a találkozó időpontját sem, ami Katalin-naphoz kapcsolódik. „A nyár folyamán sikerült beszélnem a Felsővárosi Hagyományőrző Klub tagjaival, akik segítettek abban, hogy megismerjem azokat a német nemzetiségi hagyományokat, amik Felsővárosra jellemzőek. Külön köszönöm Hegyi Ferencné és Juhász Sándorné munkáját, akiknek a segítségével a régmúlt jellemző ételeit, ruházatát is megismerhettem, sőt a közösségi házban most látható viseletet is tőlük kaptuk, és számos más kiállítási tárgyat is rendelkezésünkre bocsátottak.” – foglalta össze a több hónapos előkészületet a rendezvény főszervezője.
A múltat, a gyökereket megidéző rendezvényhez kapcsolódóan rajz- és makettpályázatot is kiírt a nemzetiségi önkormányzat: az 1-4. osztályosoktól a Márton-naphoz kötődő alkotásokat vártak, az 5-8. osztályosok esetében pedig Németország újraegyesítése, valamint Ausztria semlegességének kimondása volt a téma. A felsősök versenyét egy különleges, a berlini fal ihlette makett, pontosabban annak készítői, Grumming Benedek és Kósa Dávid (Németh László Általános Iskola) nyerték meg, a második helyezett Varga Zsófia (Németh László Általános Iskola), a harmadik pedig Escobar Janovics Albert (Felsővárosi Általános Iskola) lett. Az alsó tagozatosok közül Hadnagy Gréta Anna (Felsővárosi Általános Iskola) alkotása nyerte el leginkább a zsűri tetszését, a képzeletbeli dobogóra Láng-Mohácsi Medox és Tóth Egon Nándor (mindketten a Felsővárosi Általános Iskola tanulói) is felálhatott.
A találkozón a szári származású dr. Schweininger Péter történész (ELTE BTK) tartott előadást a 250 évvel ezelőtti sváb szerelmekről és háztartásokról. Bevezetőjében az előadó felidézte, a 2000-es évek elején, amikor az akkori Herman Ottó Általános Iskolában elindult a német nemzetiségi képzés, ő volt a tánctanár, s ma is elevenen emlékszik azokra az órákra, amiket a Felsővárosi Közösségi Házban tartott a diákoknak.
A rendezvényen adták át a 2003-ban alapított elismerést, a Guber József Díjat is, amellyel azok munkáját köszönik meg, akik 2008-2024 között tevékenykedtek a német nemzetiségért, a német kisebbség oktatásáért és közösségéért Székesfehérváron. Az elismerést idén Halmai Tamásné Rozali, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat korábbi elnökhelyettese kapta, aki számtalan rendezvény szervezésében, lebonyolításában vett részt, s nem mellékesen 28 éven át vezette a Kindergarten Maiglöckchent, azaz a Gyönygvirág Óvodát.
Az ünnepségen fellépett a Ciszterci Szent István Gimnázium Rosmarin kórusa is, a megjelentek pedig – a Deák Ferenc Technikum cukrász tanulóinak köszönhetően – megkóstolhatták a felsővárosi hagyományok alapján készült süteményeket, többek között a krumplit is tartalmazó kelt kalácsot, a diós linzert, a burgonyás pogácsát és a piskótatekercset is.