-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Hajóúttal és aranyos kis bogárkákkal indul az újév az Igézőben
Január 9-én, pénteken 19 órakor a titokzatos családi történet a fiumei kikötőből kifutó Ultonia nevű kivándorló hajón indul, 1907-ben.
Majd száz év múltán ugyanott, Rijekában ér véget... Aki szereti Rejtő Jenő, Molnár Ferenc , Fellini derűs- édes- szomorú világát, és érdeklik az örökölt sorsok, mindenképpen nézze meg ezt az emlékezetes előadást!

Január 11-én vasárnap, a gyerekek kedvencei, a kis bogárkák érkeznek a belvárosi játszóhelyre!
A Bogárka-Land, ahogy a cím is sejteti, a bogarak mikrovilágában játszódik, amelynek megfigyelése önmagában is izgalmakat rejt, hátha még részeseivé is válunk a bogarak közti párbeszédeknek! A főszereplő Csillagszemű Bogárka, az erdei világ sztárja, -táncdalénekes- egy nap furcsa figurával, a Szivárványos Bogárral - akad össze az eső elől menekülve, egy lapu alatt. Meghívja otthonába a vacogó, otthontalan Szivárványost, aki nemsokára ágynak esik…sajnos kiderül, hogy nem csupán egy könnyen kiheverhető megfázásról van szó. Csillagszemű útnak indul, hogy újdonsült barátjának megszerezze a gyógyulást jelentő Varázsvirágot, amelyet a gonosz Szarvasbogár őriz. Útközben azonban izgalmas próbák várják…
Az előadásokra jegyek elővételben az Igéző pénztárában (Basa u 1.) kaphatók, illetve a 06 22/790-758-s telefonszámon, vagy a igezo2014@gmail.com email címen, illetve a kulturális színtér közösségi oldalán foglalhatók.