Győri szurkolók rabolták ki a vidistákat - elfogták a rablókat

 Rablás miatt indult büntetőeljárás öt győri focidrukkerrel szemben, akik a vasárnapi Videoton FC – Győri ETO labdarugó-mérkőzés után megtámadtak három fehérvári fiatalembert, akiktől elvették Vidi sáljaikat. Az elkövetőkre a bejelentést követő néhány percben a nyomozók találtak rá. Kihallgatásukat követően mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
2012.05.14. 16:07 |
 Rablás miatt indult büntetőeljárás öt győri focidrukkerrel szemben, akik a vasárnapi Videoton FC – Győri ETO labdarugó-mérkőzés után megtámadtak három fehérvári fiatalembert, akiktől elvették Vidi sáljaikat. Az elkövetőkre a bejelentést követő néhány percben a nyomozók találtak rá.
 
 Az egyik sértett tegnap este fél nyolc után tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy Székesfehérváron, a Budai út – Gáz utca kereszteződésében öten megtámadták őt és két társát, majd mindegyiküktől elvették Vidi sáljaikat.
 Mint az az adatgyűjtéseket követően kiderült, a három Vidi drukker éppen hazafele tartott a tegnap esti Videoton FC – Győri ETO focimeccs után, amikor a fenti kereszteződésben lévő két tíz emeletes panelház közötti füves területen ismeretlen személyek léptek oda hozzájuk kötekedő hangnemben, majd a rajtuk lévő VIDI sálakat követelték tőlük. Mivel azonban a sértettek ezt nem adták nekik oda, mindhármukat bántalmazták. Egyiküket hátba rúgták, a másikat állon ütötték, míg a harmadikat orrba vágták, majd mindegyiküktől elvették a nála lévő VIDI sálat és beültek egy sötétzöld színű VW Passatba, majd elhajtottak a helyszínről.
 A civil ruhás nyomozók a Dózsa György úton figyeltek fel a sértettek által adott információk alapján a sötétzöld színű VW Passatra, ami a Móri úton hajtott kifelé a városból. Amikor azonban az út szélén a sofőr meglátott egy rendőrautót, jobbra bekanyarodott egy zsákutcába. Megpróbált ugyan visszafordulni, de akkor már a nyomozók autójukkal útjukat állták, és elfogták a gépkocsiban ülő öt győri férfit. Az autóban megtalálták a három VIDI sálat is, amit a gépkocsival együtt lefoglaltak.
 
 A két 28 éves, a két 32 éves, valamint a 30 éves férfiakat a fehérvári nyomozók rablás elkövetésével gyanúsították meg. Közülük ketten nem tettek vallomást, míg hárman tagadták a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatásukat követően mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.