-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Gyöngyhalász Filmhét 2005 - A Barátság Klubmozi március 17-től 22-ig vetíti a "gyöngyszem" filmeket
Január 27-én indult a Gyöngyhalász Filmhét 2005, mely a Budapest Film régi forgalmazási elképzelését valósítja meg, miszerint válogatást ad a világ rejtett filmkincseiből. Székesfehérváron a Barátság Klubmoziban március 17-től 22-ig lesznek láthatóak a filmhét keretében vetített alkotások, többek között Roger Mitchell "Anya és szerelem" című filmje, az "Ezen a világon", "A kis virtuóz" és az "Utolsó élet az univerzumban című filmek.
Január 27-én indult a Gyöngyhalász Filmhét 2005, mely a Budapest Film régi forgalmazási elképzelését valósítja meg, miszerint válogatást ad a világ rejtett filmkincseiből. Fehérváron a Barátság Klubmoziban március 17-től 22-ig lesznek láthatóak a filmhét keretében vetített alkotások.
Ebben a programban olyan értékes filmekből állítottak össze egy sorozatot, melyek elismerést és sikert arattak a világ különböző filmfesztiváljain. A művek kicsi gyöngyszemek ahhoz, hogy a hagyományos filmforgalmazásban megéljenek, ezért teljesen újszerű módon fűzték össze az alkotásokat. A sorozatban a filmek egymást erősítik és komplett heti programot adnak az artmoziknak és azok közönségének. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
Fehérváron, a Barátság Klubmoziban is láthatóak lesznek többek között Roger Mitchell "Anya és szerelem" című filmje, az "Ezen a világon", "A kis virtuóz" és az "Utolsó élet az univerzumban című alkotások. A filmeket március 17-től 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők.