-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Püspöki mise Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a Bazilikában
Február 2-án, vasárnap, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 17 órakor Spányi Antal megyés püspök celebrál ünnepi szentmisét a Székesegyházban. Az ünnepen, mely a Megszentelt élet világnapja is, a főpásztor együtt imádkozik a szerzetesekkel, a Prohászka Imaszövetség tagjaival és a plébániákon működő közösségek és a lelkiségi mozgalmak képviselőivel.
2025.02.02. 10:09 |
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékeznek, hogy Szűz Mária és Szent József, negyven nappal Jézus születése után, - a kor szokásainak megfelelően - bemutatták gyermeküket a jeruzsálemi templomban.
A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A szentmisén megszentelik a gyertyákat, majd körmenetben Jézusra, mint a világ világosságára emlékeznek.
A gyertya az egyik legősibb Krisztus-jelkép; magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.