-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Gyermekrajz pályázatot írt ki az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház
Az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház gyermekrajz pályázatot ír ki öreghegyi és felsővárosi óvodások és általános iskolai diákok részére. Az intézmény két témában várja a beérkező munkákat:
Öreghegyi óvodásoknak és diákoknak:
- Téli élményem
Felsővárosi óvodásoknak és diákoknak:
- A természet télen
Bővebb információ kérhető telefonon a 22/303-366 telefonszámon, ill. e-mailben az okh@okh.hu címen.
Öreghegyi óvodásoknak és diákoknak:
- Téli élményem
Felsővárosi óvodásoknak és diákoknak:
- A természet télen
Bővebb információ kérhető telefonon a 22/303-366 telefonszámon, ill. e-mailben az okh@okh.hu címen.
2007.01.11. 18:12 |
Az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház gyermekrajz pályázatot ír ki öreghegyi és felsővárosi óvodások és általános iskolai diákok részére. Az intézmény két témában várja a beérkező munkákat:Öreghegyi óvodásoknak és diákoknak:
- Téli élményem
Felsővárosi óvodásoknak és diákoknak:
- A természet télen
A pályázatokon meg kell jelölni az alkotás témáját, a gyermek nevét, életkorát, elérhetőségét, valamint óvodája/iskolája nevét. A rajzokat az Öreghegyi Közösségi Házba (Fiskális u. 93. )várják. Beérkezési határidő: 2007.február 7.
A beérkező pályamunkákat szakértő zsűri bírálja el, korcsoportoknént. Az első három helyezett értékes tárgyjutalmakban részesül.
Bővebb információ kérhető telefonon a 22/303-366 telefonszámon, ill. e-mailben az okh@okh.hu címen.