-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Gyereknapi meseillusztráció kiállítás nyílik
Május 25-én gyereknap alkalmából Forró Margit “Jó, hogy látlak” című kiállítása nyílik meg A Szabadművelődés Házában. A 14 órakor kezdődő eseményt Kiss Dorottya igazgató nyitja meg. A tárlaton mesemondás várja a kicsiket és a nagyokat. A kiállítás június 25-ig tekinthető meg.
2017.05.22. 13:49 |
Forró Margit 1946-ban született Dunapatajon. Kisiskolás kora óta szeret rajzolni, festeni, amit óvónői pályáján is használhatott a gyerekek fejlesztése érdekében, a kézművesség fajtáit pedig a kicsinyek között fejleszthette. Olyan festő- és rajztanárai voltak, mint Ballagó Imre, Bujdosó Dénes. Tanult a Derkovits Körben is Szentes Ottokár képzőművész csoportjában.
